Ugrás a tartalomra

Kisgazdák kis pénz, nagy gazdák nagy pénz

Létrehozva
Úgy látszik, Puskás Öcsi aranyköpése - "kis pénz kis foci, nagy pénz, nagy foci" - érvényes a terület alapú mezőgazdasági támogatásra is. Aki kis területen gazdálkodik, kis pénzre számíthat, a nagyobb gazdák pedig nagyra. A támogatásokkal kapcsolatos tudnivalókat a megyei kormányhivatalban ismertették.
foldalapu.jpg
– Fontos időszak jön a vidéki emberek életében, elérkezett a földalapú támogatások igénylésének az időszaka – jelentette be Demeter Ervin megyei kormánymegbízott. Mint megtudtuk, az elmúlt évben 9592 darab igénylést adtak be Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből (beleértve a miskolci termelőket is), amely alapján mintegy 21 milliárd forint támogatás jár a gazdálkodóknak. Hivatalosan május 31-éig kell kifizetni a teljes összeget, de a 90 százalékát már megkapták a termelők, s csak a problémás esetek vannak hátra. A kormánymegbízott elmondta, hogy az idén mintegy 10 000 kérelmet várnak megyénkből, s várhatóan most is mintegy 21 milliárd forintot osztanak majd szét köztük. A kérelmeket péntektől lehet beadni, és országos szinten máris mintegy 12 000 darab érkezett be.
– Elektronikus úton igényelhető a támogatás. A bürokráciában való eligazodásban pedig segítenek a falugazdászok és tanácsadók. Kérjék a segítségüket – javasolta Demeter Ervin.

– Gyakorlatilag egy hónap áll a rendelkezésére a kérelmezőknek, ugyanis május 15-éig nyújthatják be a támogatási igényt szankció nélkül, utána a június 9-éig beérkezőkből már a támogatási összegből munkanaponként egy százalékot levonnak a késedelem miatt. A június 9-e után beérkezőket pedig automatikusan elutasítják. Ne hagyják az utolsó pillanatokra! – ismertette a határidőket Koleszár Gábor, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal kirendeltségvezetője. A hivatal tapasztalata szerint az ügyfelek 10 százaléka az ügyfélkapun keresztül, személyesen adja be a kérelmet, a 80-90 százalék technikai segítségnyújtókon (falugazdászok, szaktanácsadók), továbbá lehetőség van 3. személy megbízására (ezzel ritkán élnek). Érdeklődésünkre Koleszár Gábor elmondta, hogy a támogatás igénylésének alsó határa növénytermelőknél egy hektár, szőlő-gyümölcsnél pedig 0,31 hektár.

Bővebb információ, illetve tájékoztatás a www.mvh.gov.hu internetes honlapon.

Szöveg és fotó: Csontos L.