Ugrás a tartalomra

Változó szakképzés

Létrehozva
A szakképzés változásaival kapcsolatban tartottak fórumot szerdán délelőtt, a Megyeházán. A szakképzésben dolgozók és a megbízott kabinet a várhatóan szeptemberben induló modern, három éves képzés körülményeit vitatta meg.
A szakmai fórumon Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) elnöke elmondta: sikeres szakképzést intézmények és szakoktatók nélkül nem lehet létrehozni, így különösen fontos, hogy a fórum keretében véleményt cserélhessenek.

– A versenyképes gazdaság összefügg a versenyképes szakképzéssel – emelte ki a BOKIK elnöke. Véleménye szerint vannak alapvetések, melyekből már nem lehet visszafordulni, hiszen a duális szakképzés bevezetésére kaptak megbízást, de szeretnének olyan helyzetet teremteni, ami mindenki számára megfelelő.

szakkepzes_1104013_ja_02.jpg

Az új három éves duális szakképzés bevezetésével a képzési idő rövidül, amely befolyásolja a tantervet is. A szakelméleti tárgyakat már a kezdő évfolyamok is tanulnák, sőt a gyakorlati képzés is elindulna a 9. évfolyamosoknál. A képzésben eltöltött idővel az elméleti tananyag csökkenne, a gyakorlati idő pedig növekedne.

Ha a kormány még a hónapban elfogadja a felsőoktatás szövegét, akkor várhatóan a következő tanévben megkezdődhetne az új duális képzés rendszere.

 – A szakképzés meghatározó az oktatásban és a munkaerőpiacon egyaránt – mondta Vattay József, a Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója. Hozzátette, hogy a három éves képzés bevezetésével és azzal, hogy ennek következtében a diákok hamarabb kerülnek ki az iskolából, még nagyobb odafigyelés szükséges a tanmenet megalkotásában. – Tartalmi változásokat kell tenni, hogy alkalmazkodni tudjunk – hangsúlyozta.

szakkepzes_1104013_ja_01.jpg

Az, hogy a bevezetni kívánt új rendszer mennyire lesz hatékony a képzést követően, hogy mennyire állják meg a képzésben résztvevők a helyüket a munkaerőpiacon, nem jósolható meg, de a szakmai fórum egy olyan lehetőséget biztosított, melyen a szakoktató választ kaphattak felmerült kérdéseikre.

Kiss J.
Fotó: Juhász Á.