Pihent agyú egyetemisták előnyben, ugyanis nem kis kreativitás kell ahhoz, hogy négy, akkumulátoros Bosch fúrócsavarozó gép felhasználásával közlekedésre alkalmas járművet csináljanak. Sőt, ezzel még versenyre is kelnek az erre az alkalomra lezárt belvárosi útvonalon a Görgey utcában a körforgó és a sportcsarnok előtti szakasz közt kijelölt körpályán.

A tervek szerint fél 9-kor Pfliegler Péter, Miskolc alpolgármestere és Horváth Attila, gyárigazgató nyitja meg a különleges autóversenyt, amely 9 órakor a selejtezőkkel veszi kezdetét. A középfutamok délután 1-kor indulnak, a középdöntők 3 órakor, az elődöntők 4 óra 20 perckor, a döntő pedig délután 5 órakor startol. A leintés után pedig, mint a nagyoknál ünnepélyes eredményhirdetés zárja a versenyt. A futamok közt koncertek és táncbemutató színesíti a programot. Többek között fellép a közelmúltban felfedezett, nagy népszerűségnek örvendő Tolvai Renáta is. A csinos nők, elektromobilok mellett a veterán motor kiállítás is felkelti majd a férfi látogatók érdeklődését.

A hagyományos benzinfalókkal közlekedő autósok készüljenek fel arra, hogy a verseny idejére a Görgey utcát a rendőrség lezárja, ezért kerülő útra kényszerülnek.
A tervezett program:
08:30 - 09:00 - Megnyitó (Pfliegler Péter alpolgármester, Horváth Attila gyárigazgató)
09:00 – 12:30 - Selejtező futamok
12:30 – 13:00 – Andee and The Power Tools (Bosch) koncert
13:00 – 14:30 – Középfutamok
14:30 – 15:00 - Táncbemutatók, Szépségek bemutatkozása
15:00 – 16:00 – Középdöntő futamok
16:00 – 16:20 – Summer Sisters koncert
16:20 – 16:30 – Elődöntő futamok
16:30 – 17:00 – Tolvai Renáta koncert
17:00 – Döntő futam
17:30 Eredményhirdetés
A verseny miatt már pétek este lezárták a Népkert előtti útszakaszt, aki autóval közlekedik kerülje!
Csontos L.
Fotó: Juhász Á.