Az EDF DÉMÁSZ Ötpróba London 2012 rendezvénysorozatot 2011. március 1. és 2012. augusztus 31. között rendezik meg Budapesten és 18 magyarországi nagyvárosban, havonta legkevesebb 20-20 szabadidősport-rendezvénnyel. A próbázók – így a miskolci nevezők is – a 2012-es londoni olimpiára szóló belépőjegyeket nyerhetnek. Az iskolák közötti versenyben a legtöbb pontot elérők értékes sportszer-csomagokhoz juthatnak.
Az EDF DÉMÁSZ Ötpróba London 2012 eddigi rendezvényein, 16 városban, ez idáig több mint 5200 ember állt rajthoz és teljesítette a gyalogló, futó és triatlon versenyszámokat különböző távokon. A közel másfél éves rendezvénysorozat alatt kiemelt figyelem övezi a fogyatékos sportolók részvételének biztosítását is, akiknek részvételi lehetősége a Magyar Paralimpiai Bizottsággal és a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége együttműködésével került kialakításra.
A szombati miskolci futás mellett, ezen a hétvégén az ország több nagyvárosában – így Baján, Kaposváron, Szekszárdon, Győrön, Tatabányán, Cserhátsurányon és Szarvason – is rajthoz állhatnak az amatőr sportolni vágyók, akik közül a legszerencsésebbek ott ülhetnek a 2012-es londoni olimpián.
Aki úgy gondolja, hogy a hétvégét az egészséges életmód jegyében a szabadban, sportolással töltené, 6, 11 és 23 km-es távokban nevezhet. Az útvonalak kijelölt pályán, a Vadaspark környékén kerülnek kialakításra, ezért terepfutásra kell készülni. A nevezés pontos helyszíne: Majális Park, Városgazda faház. A futásra történő nevezésre 8:30 és 9:30 óra között van lehetőség.
További aktuális információ a www.otproba.hu honlapon érhető el.