Ugrás a tartalomra

Nem az óvodások iskolatejéből repkednek

Létrehozva
A sportrepülők szerint csúsztatás az óvodások iskolatejével párhuzamba állítani a nekik járó támogatást. Az viszont tény, hogy a reptér területének 2/3-t elvették tőlük egy 2006-ban kötött szerződés alapján az ipari park létrehozására. A „bánatpénzből” azonban még egy forintot se láttak.
Néhány hete nagy port vert fel Miskolcon a hír, miszerint április 1-jétől nem kapnak iskolatejet a nebulók az oviban, mert az ingyenes napi pohár tejhez szükséges 20 millió forintos önrészre nem futja a város kasszájából. Ezt követően a miskolci szocialisták élesen bírálták a város vezetését. Simon Gábor frakcióvezető által jegyzett „Benzin lett az iskolatejből” című közleményben többek közt azt állították: „Városunkban több mint 5400 óvodás gyerek él, ők azok, akiknek nem jut összesen 20 millió a 40 milliárdos költségvetésből. A hivatal azzal védekezik, hogy a kötelezően vállalt feladatot teljesíteni kell, az önként vállaltról azonban bizonyos esetben le kell mondani. Talán kötelezően vállalt feladat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Repülőklub támogatása is? A szervezet ugyanis éppen 20 millió forintos támogatást kap a várostól idén. Korábban nem volt erre lehetőség, nem is kaptak pénzt. Most igen, az óvodásoknak viszont nem jut tej. Benzin lett az iskolatejből!”

A városháza viszontválaszából kiderült, hogy az óvodások továbbra is megkapják a tejet. Jó élelmezésvezető megfelelő, tápláló reggeliről és uzsonnáról tud gondoskodni az élelmezési normából a csöppségeknek. Korábban az iskolatej programnak köszönhetően megtakarított pénzből drágább péksüteményt vásároltak. „Az önkormányzatnak döntenie kellett, hogy a beszűkült költségvetés miatt kik kapják tovább az ingyenes tejet és azért nem az iskolásoktól vették el, mert ott nem minden gyerek étkezik 3-szor, és legalább azt az egy pohár tejet kapják meg, míg az óvodások háromszori étkezésben részesülnek, de ismétlem – tette hozzá Kiss Gábor főosztályvezető – hogy az óvodások sem maradnak tej nélkül.”

repuloter-11-04-13-ml24.jpg

Természetesen a repülőklub támogatásának kérdését is másképpen látják a városházán, mint a szocialisták. Emlékeztettek arra, hogy 2006-ban elvették az új ipari park céljára a repülőtér területének jelentős részét. Kötöttek egy megállapodást a klubbal, amit a közgyűlés II-64/95.352/2006. számú határozatban rögzítettek. Ennek lényege, hogy a területért cserében 60 millió forint támogatást kap a sportegyesület. A reptér a szomszédos Szirmabesenyővel közös tulajdon, az említett összegből területarányosan 34,5 millió forint jut Miskolcra. A megállapodás ellenére nem fizettek korábban, így a város 2011. évi költségvetésébe 20,2 millió Ft-ot állítottak be, a fennmaradó részt pedig a következő öt évben, egyenlő részletekben kívánják kifizetni.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy emlékeznek a repülőklubnál az öt évvel ezelőtt történtekre, illetve mit szólnak a mostani vádakhoz? Ezért megkerestük a Borsod Megyei Repülőklub akkori és jelenlegi elnökét is.

repuloter-11-04-13-ml4.jpg

– Kényes téma, mert a repülőklub nem ismeri el a 2006-os szerződést, mivel olyan személy írta alá, akinek erre nem volt jogosultsága, s ez alapján csatolták el a repülőtér területének mintegy 2/3-át! Gondolkodtunk a terület visszaszerzésén, jogilag megállt volna az ellenvetésünk, azonban végül belenyugodtunk – emlékszik még mindig keserűen az 5 évvel ezelőtt történtekre Havasi Zoltán, a klub korábbi vezetője. – Mivel a sportlétesítmény védettsége 2019-ben lejár, szerettük volna elérni, hogy a maradék területet 99 évre megkapjuk sportcélokra, de azt mondták, ez lehetetlen. Ezt követően állapodtunk meg abban, hogy 60 millió forintot kapunk támogatásként, mintegy kártalanításként az elvett területekért cserében. Ebből harmincegynéhány millió forint esik Miskolcra. Azonban 2006-tól máig egyetlen forintot se kaptunk. A területet elvették, de nem fizettek” – nehezményezte Havasi Zoltán.

– Mindenféle színezetű politikai véleménynyilvánítástól távol kívánom tartani magam, azonban demagóg torzítás, hogy az iskolatejből repülőbenzin lesz! Mint magánszemély fel vagyok háborodva! Nem az ő pénzüket kérjük, hanem a sajátunkat, ami az elcsatolt területekért jár. Ezt a repteret ingyen tartjuk üzemben a városnak. Amennyiben mi nem tennénk, akkor Miskolcnak sok millió forintjába kerülne, hiszen manapság egy városnak, amely befektetőket szeretne vonzani, cégekkel megtölteni az ipari parkot, ugyanúgy szüksége van repülőtérre, mint autópályára – jelentette ki Ablonczy Attila, a klub jelenlegi elnöke felháborodottan.

repuloter-11-04-13-ml10.jpg

De további érvet is sorol, például innen felszállva ellenőrzik a Kazincbarcika és Tiszaújváros közötti etilén vezetéket, amennyiben nem itt tankolna, töltenék fel a permetező repülőt, akkor Nyíregyházáról jönne szúnyogirtásra és háromszor annyiba kerülne a városnak, mint így. Innen működik a légimentő helikopter, az árvízi védekezés során itt volt a bázisa a mentőhelikoptereknek, itt szállt le a köztársasági elnök és a miniszterelnök is, kisgépes forgalmat igénylik az üzletemberek, például a napokban fognak tárgyalni a Bosch vezetésével… A jelenlegi helyen 2019-ig élveznek védettséget. Szeretnének maradni, de arra is készülnek, ha költözni kell. Ezért a támogatásból egyetlen forintot se költenek el, nem is tankolnak belőle, hanem elteszik a későbbiekre, mintegy aranytartalékot. – A városnak nincs koncepciója a repülésre. Miskolci polgárok vagyunk. Szeretnénk együttműködni ebben – jelentette ki Ablonczy Attila.

Dobos Tímea, a városháza szóvivője felhívta a figyelmet arra, hogy az önkormányzati választások előtt két héttel, 2010. szeptember 17-én (!) kötötték meg a fizetést részletező megállapodást. – Majd egy hónappal később, pontosan az önkormányzati választás után két nappal 2010. október 5.-én, a MIK Zrt. akkori vezérigazgatója (Molnár Zoltán) minderre a következő határozatot hozta: „Mivel a megkötendő megállapodás a napokban véglegesedett, ezért az önkormányzatot terhelő 34.546.200 Ft támogatást a fenti határozat értelmében kérem folyamatban lévő ügynek tekinteni a pénzügyi rendszerben, illetve kérem a pénzügyi forrás biztosítását a megállapodás aláírhatósága érdekében.” Vagyis ez egy újabb, olyan kötelezettségvállalása a szocialistáknak, amit a jelenlegi városvezetésnek kell teljesítenie.
Itt járunk tehát jelenleg. Az iskolások kapnak iskolatejet, az óvodások ellátása is biztosított, a repülőknek pedig ki kell fizetni, ami jár. A dátumokból kiderül ki(k) kötöttek szerződést és mit teljesítettek belőle.

Csontos L.
Fotó: Mocsári L.