– A mai fórumon négy konkrét pályázati felhívásról volt szó, ebből kettő már fut, elérhető, beadható. További kettőről is szó volt, amelyek jelenleg előkészítés alatt állnak, de még áprilisban elindulnak – foglalta össze a tanácskozás témáját Kormány Krisztián, a NORDA operatív igazgatója. – Telephelyfejlesztésre pályázhatnak a vállalkozások. Két kategória van, az egyikben maximum 20 millió forint, a másikban pedig maximum 150 millió forint a támogatás nagyságrendje. Az elsőben a mikro vállalkozások pályázhatnak, az utóbbiban pedig a mikro- és a középvállalkozások. A turisztika területén jelentős változás történt. Korábban az önkormányzatok, nonprofit szervezetek is pályázhattak, ettől az évtől kezdődően viszont csak a vállalkozások. A turisztika területén jelenleg egy kisebb, maximum 50 millió forintos pályázat fut, nyártól elérhető lesz attrakciófejlesztés, akár 300 millió forintos támogatással.
A tanácskozáson a megye minden részéről érkezett több tucat üzletember, vállalkozó vett részt. A tájékoztatót követően rákérdeztek az őket érdeklő részletekre. – Az Új Széchenyi Terv a bogácsi termálfürdő vonatkozásában azt jelenti, hogy további fejlesztéseket lehet végrehajtani. Első sorban a szálláshelyek esetében, mivel szálláshely nincs fürdő nélkül és fordítva – jelentette ki Ráski László, a Bogácsi Termálfürdő Kft. ügyvezető igazgatója. – Az attrakció fejlesztések elindultak a fürdő területén. Az Új Magyarország fejlesztési terv keretében öt projekt valósul meg, többek közt a nagy medence lefedése. A főszezon kezdetére, vagy közepére elkészülnek.Csontos L – Budai G.