A Diósgyőr 8 mérkőzésből 8-at megnyerve, önbizalommal és népes szurkolótáborral felvértezve kel útra. A Nyíregyháza két tételben 2100 belépőt biztosított a vendégek számára, amiből a klub hivatalos honlapjának közlése szerint mindössze 150 maradt, tehát legalább 1950 diósgyőri indul útra holnap ebéd után. A rendőrség kiemelten kezeli a rangadót és ennek megfelelően biztosítja a közlekedési útvonalakat illetve a stadion megközelítését. A vonattal érkező vendég szurkolókat a szokásos gyalogoltatás helyett most buszokkal szállítják majd a stadionba, illetve a meccs után vissza a pályaudvarra.
A Nyíregyháza közleményben hívja fel a diósgyőriek figyelmét, hogy csak érvényes jeggyel keljenek útra, a helyszínen már nem árulnak belépőt a vendégszektorba. A hazaiba pedig értelemszerűen csak a Nyíregyháza drukkereit engedik be, szükség esetén a lakókártyát is ellenőrzik. Külön felhívták a figyelmet, hogy tilos minden féle pirotechnikai eszköz bevitele, használata.
A piros-fehér hívek figyelmére: a klub felelősséget vállalt értük, ennek megfelelő, sportszerű szurkolást várnak tőlük!
Cs.L.