150 éve, 1861. április 15-én ünnepélyes keretek között helyezték el a mai Kazinczy utcai zsinagóga alapkövét. Bükk Zsigmond volt az alispán (a megye választott vezetője), aki éppúgy beszédet mondott, mint a Putnokról jött zsidó rabbi. A városban állomásozó császári vadászzászlóalj zenekara és a miskolci református diákok énekkara is közreműködött. A zsinagóga felavatása – amelyet a bécsi neológ zsinagóga és a pesti Dohány utcai zsinagóga tervezője, Ludwig Förster készített, illetve tervezett – 1863. szeptember 3-án volt.
113. éve, 1898. április 16-án Kassán, a szabadságharc fél évszázados évfordulójára ereklye-kiállítással emlékeztek. A szabadságharc felső-magyarországi fővárosa Miskolc volt, így érthető, hogy az ekkor még kisebb lélekszámú Kassa Miskolcról nagyon sok írott és tárgyi anyagot várt. A város és tíz magánszemély több ládányi emléket küldött. Így a borsodi nemzetőrök zászlaját, Szemere Bertalan olajfestményét, az elégetés alól megmentett Kossuth-pénzek hiánytalan sorozatát, orosz főtiszti zubbonydíszt, magyar, német, orosz nyelvű iratokat és nyomtatványokat, de volt közöttük táncvigalmi meghívó és azonosító kártya is.