Ugrás a tartalomra

A vas éneke a Diósgyőri Kézműves Alkotóházban

Létrehozva
A vas éneke címmel nyílt kiállítás László Ottó vasművész munkáiból. A művész munkáival a világ majd’ minden táján találkozhatunk, péntek délután óta pedig a Diósgyőri Kézműves Alkotóházban is.
László Ottó vasműves mester és kovács keze alatt a vas művészi formákat, alakzatokat vesz fel. Műveiben visszaköszönnek a népi motívumok, a gömöri dombok ívei, virágai is.

Az, amit a Szlovákiában, Gömörben, a Sajó partján fekvő Hanva községben élő kovácsmester készít, túlnő a szakmán. Egyszerre mesterség és művészeti alkotás.
Munkáival Gömörben, Dunaszerdahelyen, illetve Komáromban, Budapesten, vagy éppen Szekszárdon, Szegeden, Sárospatakon és Nagykaposon, de akár Törökországban, Németországban és a tengerentúlon is találkozhat az ember. Keze nyoma ott van a kis falvaktól kezdve egészen a metropoliszokig.

A hanvai kovácsmester alkotásaiból nyílt kiállításon Molnárné Forray Marianna, a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület elnöke, az Alkotóház igazgatója köszöntötte a művészt és az érdeklődőket.

A kiállításon László Ottó munkáinak csupán a töredékét tudták megmutatni, hiszen a mester olyan monumentális kapukat, kerítéseket is készít, melyek bemutatására nincs lehetőség. A diósgyőri kiállításra a művész azonban hozott kapudíszítő elemeket, kisebb szobrokat, használati tárgyakat, melyek egészében mutatják meg, hogy mi mindenre van lehetőség a vas megmunkálása során.
A megnyitót követően az érdeklődők kötetetlen formában is beszélgethettek a kovácsmesterrel, aki elmondta, hogy a vas egy igazán könnyen megmunkálható anyag, s megosztotta az érdeklődőkkel azt is, hogy műhelyében havonta 1-1,5 tonna vasat dolgoz fel. Az óriási mennyiséggel járó munkát azonban nem egyedül végzi, hanem 3-4 segéddel, akiket ő maga is kitanít.

– Szakmánk a mai világban nem olyan divatos, mint régebben – mondta László Ottó –, pedig egy olyan gyönyörű és komplex mesterség ez, melyben ismerni kell a vasat és a művészettörténetet egyaránt – hangsúlyozta.

A művész alkotásaiból nyílt tárlat május 15-ig látogatható.

Kiss J.
Fotó: Juhász Á.