Ugrás a tartalomra

Szabadidős úthálózatot avatnak

Létrehozva
A Tapolca-utak létrehozásával a mozogni vágyó miskolciakat szolgálja a Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesülete. A második szabadidős úthálózatot április 23-án, szombaton adják át.
Fontos, hogy a mozogni vágyó miskolciak lakhelyükhöz minél közelebb találjanak ösvényt, utat, zöld alagutat, ahol tudnak sétálni, mozogni. Az utak kialakításánál irányítótáblákat helyeztek ki, melyek segítenek egy-egy kereszteződésben megtalálni a helyes irányt; a sűrű, festett jelzést biztonsággal tudják követni a természetjárók az erdőben is. Szombaton négy – kék, piros, zöld, sárga –, a Barlangfürdőtől induló, és oda visszatérő utat avatnak.

Makár Richárd
, a Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesületének alelnöke szerint sokan vannak, akik a megszokott, turistáknak szánt erdei ösvények jelzésein nem tudnak eligazodni.
– Ezek sűrűbben jelölt útvonalak, és a városhoz közel találhatóak. Vannak rövid és hosszabb távok is – 2-11 kilométer hosszú utak –, melyeket fél óra, vagy akár 2-3 óra alatt teljesíthetünk. Kisebb emelkedőt, szintkülönbséget mindegyiken le kell küzdenünk, de nem teljesíthetetlen, minden korosztály túrázhat erre. A terep pedig teljesen vegyes: a földúttól kezdve az aszfaltig bármilyen borítással találkozhatunk.
Az utak megismerését pedagógusoknak is előszeretettel ajánlják, hiszen könnyedén, bármilyen túratapasztalat nélkül végigjárhatók.

SP