Ugrás a tartalomra

Vona Gábor: a Jobbik nem cigányellenes

Létrehozva
Vona Gábor szerint a Jobbik nem cigányellenes, a pártnak egyetlen olyan törvényjavaslata sincs, amelyik különbséget tenne a cigányság és a magyarok között; a Jobbik elnöke erről mintegy ezer ember előtt beszélt vasárnap Hajdúhadházon.
Ugyanakkor - mint mondta - a Jobbik lezárná azt a három "utat", amely ma egy cigány fiatal előtt áll: ez pedig "a segély, a megélhetési gyerekgyártás és a bűnözés". "A Jobbik csak a munka, a tanulás és a tisztességes élet kapuit hagyná nyitva" a cigányság előtt - fogalmazott Vona Gábor, azt ígérve, ha a Jobbik kerül hatalomra, "rend, biztonság, igazság lesz Magyarországon". A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület egyhetes jelenlétét értékelve a pártelnök azt mondta: az igazság győzött Hajdúhadházon. Ezt az időszakot Pintér Sándor belügyminiszter "fekete hetének" nevezte, akit - szerinte - "három csapás" is ért. Az első akkor, amikor a belügyminiszter szerdán bejelentette, hogy a Szebb Jövőért polgárőrei levonultak Hajdúhadházról, miközben folytatódott a járőrözés. A másik akkor, amikor a belügyminiszter "dühében utasította a rendőröket", hogy garázdaság miatt állítsák elő a polgárőröket, akiket a bíróság gyorsított eljárással felmentett - sorolta Vona Gábor, aki szerint a harmadik csapást a Budapesten demonstráló rendészeti dolgozók jelentették azzal az üzenettel: már nem csak az országban nincs rend, de az azt biztosítani hivatott szervezetekben sincs. A Jobbik elnöke üzent Orbán Viktor miniszterelnöknek is: "Ne bántsd a magyart, ne áruld el a magyart, mert Gyurcsány sorsára fogsz jutni" - mondta a résztvevők nagy tapsától kísérve. Vona Gábor "hazaárulóknak" nevezte a kormányzati erőket, mert hétfőn a parlamentben leszavazták a Jobbiknak a magyar föld és ivóvízkincs állami, illetve önkormányzati tulajdonban tartására irányuló előterjesztését. Elfogadhatatlannak nevezte a kormányerők indokát, miszerint, ha ezt támogatnák, ki kellene lépni az Európai Unióból. "Ha ez az ára, lépjünk ki" - mondta Vona a hallgatóság nagy tetszésétől kísérve. Ováció fogadta azt a kijelentését is, miszerint ha a kormányerők "bebetonozzák a hatalmukat és bezárják a demokratikus változások előtt az utat, egy út marad: a népharag fogja őket elsodorni". A tömeg egyébként rendszeresen pfujolt és fütyült Orbán Viktor és Pintér Sándor nevének elhangzásakor.


Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke a nagygyűlésen a Fidesz "legnagyobb politikai bűnének" az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetését nevezte, ami szerinte Észak-Kelet-Magyarország még nagyobb leszakadását eredményezi. A politikus felsorolta azokat a településeket, ahol - a közbiztonság romlása, egy-egy tragikus esemény kapcsán - a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület megjelent és szavai szerint "bizalmat adott" az embereknek. Rubi Gergely jobbikos országgyűlési képviselő bejelentette: már ötezren írták alá azt az ívet, amelyben a helyi lakosság támogatja a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület hajdúhadházi járőrözését, amelyet egyébként vasárnap éjfélig folytatnak. Rubi ezúttal is lemondásra szólította fel Pintér Sándor belügyminisztert. A rendőrség nagy erőkkel biztosította helyszínt, amelytől néhány száz méterre zajlott vasárnap a roma evangelizációs rendezvény. A két eseményt a rendőrök szinte hermetikusan elválasztottak egymástól a környező utcák teljes lezárásával. A jobbikos nagygyűlésre az ország különböző területeiről érkezett résztvevők rendőri irányítással rendben elhagyták a települést.

MTI