A Kötháló minden évben május 5-12 között szervezi meg Magyarországon az Európai Solar Days-hez kapcsolódó programsorozatot. A kampány célja, hogy felhívja a magyar lakosság figyelmét a napenergia előnyeire, a benne rejlő lehetőségekre, valamint ezek környezettudatos hasznosíthatóságára. A Kötháló lehetőséget kínál a köz-, a magán- és a civil szféra mindazon résztvevője számára, akik aktívan részt kívánnak venni ebben a napenergia népszerűsítését célzó kampányban.
A kampányhoz azoknak a szervezeteknek, önkormányzatoknak, cégeknek, oktatási intézményeknek a csatlakozását várják, akik fontosnak tartják a napenergiában rejlő lehetőségek minél szélesebb körű elterjesztését, és ismeretségi köreik aktivizálásával hozzájárulnak a kampány kiszélesítéséhez. A kampány programja nincs megszabva, keretében bármilyen rendezvény, esemény megszervezésre kerülhet, amely megfelel a kampány célkitűzésének. A Kötháló és tagszervezetei örömmel állnak a szervezők rendelkezésére bármilyen, a programok szervezésével, kivitelezésével és népszerűsítésével kapcsolatos kérdést, problémát illetően. Hogy megkönnyítsék a szervezők munkáját (önkormányzatok, a szakmabeliek, a civil szervezetek és közintézményeket), szervezési ötletekkel, útmutatókkal látják el, kommunikációs és sajtócsomagot biztosítanak számukra.
Hogyan lehet csatlakozni a kampányhoz?
1. Keresse fel a kampány honlapját: naposnapok.hu
2. Regisztrálja a szervezendő helyi eseményt
3. Kérjen ingyenes kommunikációs csomagot
További szervezési és kommunikációs ötleteket a kampány honlapján találnak.