– A fák kivágására a Szinva meder burkolása miatt van szükség, hiszen az új útpályát, ami majd ott fog épülni, meg kell erősíteni, ehhez pedig először az érintett területet kellett megtisztítani – mondta el a minap.hu-nak Csontos Ágnes projektmenedzser.

A hétfői munkák során tizennégy akác és két kőrisfát vágtak ki az z önkormányzat Építési és Környezetvédelmi Hatósági Osztálya által kiadott engedély alapján. Csontos Ágnes hozzátette: ezek a növények eredetileg a mederfalban nőttek egyéb sarjakkal együtt, és ha nem is ugyanezen a területen, de a pálya mentén legalább kétszeres mennyiségű, más fajtájú facsemete lesz beültetve. A fapótlásra a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.-vel és az önkormányzat Építési és Környezetvédelmi Hatósági Osztályával egyeztetve kerül majd sor, előreláthatólag az ősz folyamán.
Az új pálya építése hamarosan megkezdődik, a részletekről pedig portálunk is beszámol majd.
Tajthy Á.
fotó: Juhász Á.