
– Közel 600 éve élünk Magyarországon, de csak nagyon kevesen ismerik a roma kultúra szépségeit. Ennek a sokszínűségét és szépségeit szeretnénk bemutatni a két nap alatt a miskolciaknak. Sokan nem is tudják, hogy mennyi jeles roma képviselője van a hazai kultúrának – mondta el Tamás Attila, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat tanácsadója korábban, majd azt is hozzátette, hogy a rendezvény anyagi támogatás nélkül jött létre.
A színtársulat most is hozta a megszokott színvonalat, kitűnő hangulatot teremtettek a belvárosi Színva teraszon, a hideg idő ellenére is. Eleinte csak kevesek álldogáltak a parkban, de később sokakat odavonzott a hangulatos előadás. A történet egy munkanélkülivé, majd hajléktalanná vált férfiról szólt, aki Istenhez fohászkodik. Egy csoda folytán a kétezer évvel ezelőtti Rómába kerül, és Krisztus mellett, mint Arimateai József bukkan fel, két, szintén a jövőből érkezett társával.

A sztoriban a két, szintén hajléktalanból lett időutazónak - a valóságban mindnyájunknak - elmesélnek egy-egy Bibliai történetet, ahol az a színdarabhoz kapcsolódik, kapcsolódhat. Az érdeklődők tehát egy rendkívül izgalmas, és elgondolkodtató történetbe csöppenhettek bele, az utcaszínház-szerű előadáson. A gondolkodás mellett azért természetesen a nevetés is jellemezte az estét, hiszen a darab során számos vicces helyzet és geg is kialakult.
Vajtó László