Ugrás a tartalomra

Ásványok és előadások a Föld napja alkalmából

Létrehozva
A Föld napja alkalmából, az ásványok témakörében tartottak előadásokat kedden délután, a Herman Ottó Múzeumban. Az eseményen megnyitottak egy időszaki kiállítást is, amely ízelítőül szolgál a Pannon-tenger kiállító-épület tárlatához, amit 2012 tavaszán nyitnak majd meg.
Az ásványok a múzeumban: 30 év leletmentéseinek eredményei és a Kárpátok ásványai címmel tartottak előadást a múzeumban. Az érdeklődőknek elsőként Fehér Béla, az Ásványtár gyűjteményeinek felelős vezetője beszélt az utóbbi 30 év leletmentéseinek körülményeiről, illetve arról, hogy milyen eredmények születtek a mentéseket követően. Jáger Viktor geológus pedig a Kárpátok ásványairól tartott képes prezentációt.

fold-napja-110419-ml2.jpg

Az előadások a Föld napján túl kapcsolódnak a 2012 tavaszán megnyíló Pannon-tenger kiállításához is, ennek köszönhetően már mától láthat, egy 20-30 darabból álló tárlatot, az ásványok iránt érdeklődő közönség.

Az új épületben két kiállítási teret alakítanak ki és az egyik ad majd otthont annak a 400 darabból álló gyűjteménynek, melyből most időszakosan kap ízelítőt a közönség. A Pannon-tenger kiállító-épületben, jövő tavasszal látható tárlaton a műtárgyak 150 darab első hiteles példánya lesz látható a Herman Ottó Múzeumban.

Kiss J.
Fotó: Mocsári L.