Ugrás a tartalomra

Emelkedett a BUX

Létrehozva
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 388,83 pontos, 1,65 százalékos emelkedéssel, 23.989,53 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 1,67 százalékkal 24.300 forintra erősödött, az OTP részvények ára 1,96 százalékkal 6.199 forintra nőtt.
A részvénypiac forgalma 14,4 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények a stagnáló Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A jó nemzetközi hangulat hatására emelkedtek az árfolyamok Budapesten az MTI által megkérdezett üzletkötők szerint.

Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője azt mondta: jó amerikai vállalati jelentések és pozitív makrogazdasági adatok hatására a vételi erő jellemezte a nemzetközi piacokat. Nyugat-Európához képest ugyan kicsit lemaradt a magyar piac, de a régióban nem szerepelt rosszul - mondta.

A következő napok alakulásáról azt mondta, nem látni, mitől romolhatna el jelentősen a hangulat. Megjegyezte, hogy nagypénteken több európai és az amerikai részvénypiacok is zárva tartanak, így nem várható jelentős elmozdulás már csütörtökön sem. Nagy Péter, az UniCredit Bank üzletkötője úgy értékelte, hogy szerdán a magyar részvénypiac elsősorban a nyugat-európai mozgásokat követte le.

Az üzletkötő kiemelte a Richtert, amely a korábbi napok esését követően szerdán a többi vezető részvényhez képest erőteljesebben tudott emelkedni.

Nagy Péter szerint nehéz megmondani, hogy meddig tart a jó kedv. Úgy vélekedett, hogy nem túl magas forgalom mellett tudott emelkedni a BUX, kicsit törékeny az emelkedés.