Ugrás a tartalomra

A Fidesz szerint történelmi pillanat

Létrehozva
Magyarország fontos állomásához érkezett, egy húszéves ígéretet váltott be a kormány az új alkotmány megalkotásával, mondta el szerdai sajtótájékoztatóján Sebestyén László és Zsiga Marcell országgyűlési képviselők.
Húsvét hétfőn fogja a köztársasági elnök aláírni az országgyűlés által elfogadott alaptörvényt, amely 2012. január 1-től lép életbe. Ezzel egy húsz éves adósságát törlesztette a törvényhozás Sebestyén László szerint, hiszen Közép-Európában csak hazánkban nem készült új alkotmány a rendszerváltása óta- most vége a kommunizmusban gyökerező régi alkotmánynak. A képviselő hozzátette, sajnálattal vették tudomásul, hogy az MSZP és az LMP nem vett részt az alaptörvény szavazásán. Az MSZP nyolc év alatt Európa sereghajtójává tette az országot, most pedig mindent megtesznek azért, hogy ne lehessenek büszkék a magyar emberek. Ugyanakkor nem mondták el, hogy mi nem tetszik neki benne, de ismételten megpróbálják hazánkat lejáratni az európai parlamentben. Sebestyén László kitért arra is, hogy az alaptörvény deklarálja, hogy az együttélés legfontosabb alapjai a nemzet és a család, nem engedi, hogy olyan hitelt vehessenek fel a kormányok, amely növeli az államadósságot, hosszú távon Magyarország fennmaradását szolgálja.

Zsiga Marcell szerint a magyar jogrendszer alapja az alkotmány, ezért is kiemelten fontos, minden magyar büszke lehet rá. Történelmi pillanat az elfogadása, mert nem született még olyan törvény Magyarországon, amelyet teljes társadalmi egyeztetés előzött meg, nyolcmillió ember véleményét kérték ki. A képviselő szerint azért is történelmi pillanat ez, mert lezárja az elmúlt 67 évet. Egy nemzeti hitvallással kezdődik, megemlékezik Szent István királyról, és arról, hogy a polgár és az állam közös célja a jó élet, a biztonság, a rend és az igazság kiteljesedése. Az alkotmány értelmében a földtörvény kétharmados jogszabály lesz, ami maximális védelmet nyújt a termőföld védelmére. Tartalmazza, hogy felelősséget vállalunk nemzettestvéreink, a határon túl élő magyarokért. Rendelkezik arról, hogy Magyarország külön intézkedéssel védi a gyermekeket, a nőket, az időseket, valamint a fogyatékkal élőket. Az új alkotmány az egyszerű emberek védelmében született, hogy még egyszer ne követhessék el ellenük mindazt, amit az elmúlt húsz év okozott.

A képviselők azt is elmondták, hogy valamilyen módon minden miskolci számára eljuttatják az alkotmányt, hogy megismerhessék, és úgy mondhassanak véleményt róla.

Horváth I.