Ugrás a tartalomra

Ágyneműtartóba rejtette a holttestet

Létrehozva
Egy hét alatt elfogták azt a 29 éves férfit, aki - a gyanú szerint - megölte főbérlőjét, majd a holttestet az ágyneműtartóba rejtette.
Mint arról korábban hírt adtunk, április 11-én a Budapest VII., Thököly úti lakása egyik szobájában, az ágyneműtartóban talált rá hozzátartozója az ott lakó 56 éves férfi holttestére. A helyszíni szemle adatai alapján a férfi halálát idegenkezűség okozta, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást emberölés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.


A nyomozók széles körű adatgyűjtést végeztek, amely során megállapították, hogy az áldozat lakásában albérlőként lakott korábban egy 29 éves férfi, akit azonban a rendőrök a bűncselekménnyel kapcsolatban nem tudtak kihallgatni, és elszámoltatni, mivel a cselekmény óta ismeretlen helyen tartózkodott, ezért a férfi ellen országos elfogatóparancsot bocsátottak ki. A BRFK életes nyomozói április 18-án kora délután egy kőbányai villamos megállónál fogták el a feltételezett tettest.


Az eddig beszerzett adatok szerint a 29 éves V. Imre április 7-én este - előzetes szóváltást követően - bántalmazta, majd megfojtotta 56 éves főbérlőjét, majd az áldozat holttestét az ágyneműtartóba rejtette. Ezt követően elmenekült a helyszínről és azóta ismeretlen helyen bujkált.V. Imre gyanúsítotti kihallgatása során a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismerte.