Ugrás a tartalomra

Biztonsági kampánynap a MÁV-nál

Létrehozva
A MÁV idén is fokozott ellenőrzéseket tart a közúti-vasúti átjárókban, annak érdekében, hogy felhívják az autósok figyelmét a szabályok betartására. Megyénkben három helyen is ellenőriznek, hiszen az elmúlt időszakban Nyékládházán két, míg Miskolcon a Tiszai pályudvarnál egy átjárónál történtek nagy számban balesetek.
mavellenorzes.jpg

Évente közel negyvenen sérülnek meg és húszan vesztik életüket a közút-vasút szintbeli kereszteződéseknél bekövetkező balesetekben. Az esetek fele súlyos vagy halálos kimenetelű. Mindez elkerülhető lenne. Erre hívja fel csütörtökön a figyelmet a MÁV Zrt. és az ORFK közös kampánynapja, melyet a kiemelten kockázatos vasúti átjárókban tartanak. B.-A.-Z. megyében három helyen lehet számítani hasonló ellenőrzésekre: Nyékládházán két vasúti átjárónál, és Miskolcon a Tiszai Pályaudvar közelében.

mavellenorzes2.jpg

Az április 21.-i akció keretében a MÁV és a rendőrség fokozott ellenőrzést tart országszerte, a legveszélyesebb útátjárókban. Az akció megyénként két-három, Budapesten négy-öt (összesen 38) közúti-vasúti átjárót érint. A kiválasztott helyszíneken szakemberek ellenőrzik többek között a fénysorompók, csapó rudak és optikák, a vasúti átjárót jelző közúti táblák, útburkolati jelek állapotát és láthatóságát, de kiemelt figyelmet fordítanak arra is, hogy a gépjárművezetők betartják-e a vasúti átjáróban történő közlekedés szabályait, az előírásoknak megfelelően közelítik-e meg az átjárókat, illetve figyelembe veszik-e a fénysorompó és az egyéb biztonsági berendezések tiltó jelzését. A sorompóknál várakozó járművezetők figyelmét felhívják a fokozott balesetveszélyre, egy lehetséges baleset következményeire, továbbá a közlekedési szabályokra.

Õszig, még négy alkalommal fogják megismételni az akciót, annak érdében, hogy lecsökkentsék a hasonló balesetek számát. a tavalyi évben egyébként egy lezárt területen a MÁV be is mutatta, azt amikor egy szamályautó vonattal ütközik, hiszen egy rendkívül látványos akció keretein belül szimulációs gyakorlattal prezentálták a balesetek körülményeit.Az útátjárós balesetek legfőbb oka az autóvezetők figyelmetlensége, a KRESZ előírásainak megszegése. A személyi sérüléseken túl a mindez súlyos anyagi és erkölcsi kárt is okoz a MÁV-nak. 2010-ben a vasúti átjárókban történt ütközések miatt 345 vonat több mint 18000 percet késett, mindez átlagosan egy-két órás várakozás jelent a vonaton utazóknak.

A korábbi ellenőrzések leggyakoribb tapasztalata: sebességtúllépés, fénysorompó tilos jelzése ellenére történő áthajtás és vezetés közbeni telefonálás. Gyakran tapasztalható, hogy a gépjárművezetők nem néznek körül az átjáróba történő behajtás előtt, illetve a csúcsforgalomban bent ragadnak a kereszteződésben, ahol tilos és életveszélyes megállni. A kerékpárosok és gyalogosok sokszor kikerülik a leengedett sorompót. A balesetek 90%-a a közúti szabályok megsértése miatt következik be. A tavaly júniusi fokozott ellenőrzés és figyelemfelhívásnak köszönhetően a következő három hétben, egyetlen baleset sem történt vasúti átjáróban. A csütörtöki akciót követően, az ősz végéig további négyre kerül majd sor.

Minden sorompó egy lépés a biztonság felé, de a sorompó nem pótolhatja az emberi figyelmet, a szabályok ismeretét és betartását!