Solti László vezetői programjának mottója alapján a Szent István Egyetemnek stabilizálnia kell a helyét az ország 10 vezető felsőoktatási intézménye között. "Ambiciózus, de megvalósítható, sőt megvalósítandó a célom, mégpedig az, hogy fölküzdjük magunkat a legjobb öt hazai felsőoktatási intézmény közé" - mondta az újraválasztott rektor. Hozzátette, hogy emellett egészében kell szélesíteni a Szent István Egyetem kutatói bázisát az oktatói karban. A rektorválasztó szenátusi ülést az egyetem valamennyi kampuszán élő televíziós közvetítésben kísérhették figyelemmel az érdeklődők. Solti László jelenlegi rektori megbízása augusztus 28-ig tart. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium által kiírt pályázat szerint az új vezetői megbízás határozott időre, augusztus 29-től 2016. június 30-ig szól majd.
edupress.hu
edupress.hu