Ugrás a tartalomra

Rendhagyó húsvét a diósgyőri várban

Létrehozva
Tojásfestő mester is érkezik az idei húsvétra a diósgyőri várba, annak érdekében, hogy az ünnepelni vágyókat megtanítsa, hogyan kell a házi tojásokból ünnepi díszeket faragni sajátkézzel.


A diósgyőri vár számos oldalát és színét mutatta már meg az évek során, hiszen szinte minden ünnepnapon az éppen aktuális hagyományokkal, szokásokkal találkozhatnak, és ismerkedhetnek meg az oda látogatók. A rendezvényeken számos kulturális és gasztronómiai programmal várják a kikapcsolódni vágyókat, így az egész éves programsorozatból természetesen nem maradhatott ki a húsvét sem. Az idén legfőképpen a gyerekeket, és a családokat várják a szervezők a diósgyőri várba, ugyanis több vetélkedőn, programon vehetnek majd részt a gyermekek és szüleik.

Nem maradhat ki a programból a kecske- és nyuszisimogatás, amit a legkisebbek szoktak nagyon élvezni, hiszen ilyenkor testközelből is megismerhetik a háziállatokat. A nyuszik mellett viszont a csokitojás is nagyon fontos dolognak számít, így egy csokitojás-kereső versenyen is részt vehetnek a bátor jelentkezők a nap folyamán. Az eseményen egyébként lesznek még különböző népi játékok, gyermekeknek való kézműves műhelyek. A fiatalok a műhely keretein belül megtanulhatják a tojásfestés művészetét, a húsvéti lakásdíszek elkészítését, valamint a képeslapok elkészítését, és sok egyéb mellett az üvegfestést és a gyöngyfűzést is.

A nap folyamán a várban megtekinthető lesz a népi táncház, valamint a tavaszi vásár is, ahol számos ajándéktárgyat, népi hagyományőrző emléktárgyat lehet majd vásárolni. A rendezvény szervezői szeretnék a hagyományokat is feleleveníteni, ezért interaktív játékokra invitálják a helyszínen az érdeklődőket.

Különleges vendég is érkezik az eseményre, hiszen Hajdúné Bodrogközi Rozália tojásfestő és kézműves mester, aki azt fogja bemutatni, hogy miként kell népi motívumokkal feldíszíteni a húsvéti tojásokat.

Vajtó László