Már tegnap megkezdődött a Szolnoki Rendőrkapitányságon a Föld napja alkalmából kezdeményezett akció. A kapitányság munkatársai szabad idejükben környezetük védelme érdekében szemetet szedtek, udvart takarítottak, rendezték a hozzájuk tartozó területet. Ez egy olyan alkalom, mely során azt is bebizonyítják az ott dolgozók, hogy a szemétszedés lehet közösségi élmény. Minden segítő kézre számítottak, kortól és nemtől függetlenül bárki részt vehetett benne.
A kapitányság Föld napi rendezvénye pénteken közös faültetéssel folytatódott. A Cora és Tesco hipermarketek, az önkormányzat által felajánlott egy-egy fa, valamint 50 darab virágpalánta elültetésére került sor pénteken délelőtt 9 órakor. A három facsemetét közösen, - a bevásárló központok vezetői, Szolnok Megyei Jogú Város Polgármestere Szalay Ferenc, és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Vezetője, Farkas József ezredes - együtt ültették el.