A rendőrség képviselői nem jelentek meg a párbeszéden. Sulyok János, encsi rendőrkapitány személyesen, az összejövetelt megelőzően tájékoztatta Szikszó polgármesterét arról, készenléti szolgálattal, megerősített jelenléttel vigyáznak a városban lakókra az elkövetkező időszakban. A rendőrség a nyomravezetőnek egymillió forint jutalmat ajánlott fel.
Füzesséri József Szikszó polgármestere arról beszélt, Szikszó ma is gyászol, de érzi, mindenki bármennyire is fáj a tragédia, cselekedni kell. Szikszó történetének legvéresebb drámája azt a kérdést teszi fel, mi következik ez után: Mi vár erre a városra, hogyan éljenek az emberek ezután ebben a városban.
A párbeszéd célja az volt, választ és megoldásokat találjanak erre a kérdésre. Választ és megoldást a törvényes keretek között, hogy a törvényes rend fennmaradhasson.
Csóra György a Borsod- Abaúj- Zemplén megyei polgárőr szövetség elnöke bejelentette, a péntek esti gyertyagyújtástól- amelyet Lemperger Andrea kezdeményezett – nemcsak a szikszói polgárőrök, de a környező települések polgárőrei is vigyáznak a rendre Szikszón. Az MSZP jelen lévő országgyűlési képviselői: Nyakó István, Gúr Nándor támogatásukról biztosították a várost. Harangozó Tamás, az országgyűlés honvédelmi bizottságának a tagja, arra szólította fel a szikszóikat: hívják fel a kormány figyelmét arra, fejezze be a rendvédelmi szervezet tönkretételét. A jelenlegi megszorítások, az állományt ért emberi méltánytalanságok a szervezet működésének a megbénulását vetítik előre.
Balla Gergő, a Jobbik országgyűlési képviselője arról beszélt, ez a bűncselekmény sajnálatos, de nem rendkívüli esemény, hiszen sorban történnek a településeken az idős emberek elleni támadások, véleménye szerint csak a háromoldalú összefogás segíthet a megelőzésben. Csákvári Lajos, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület helyettes vezetője is felajánlotta az egyesület támogatását a biztonságjavításra.
A roma szervezek jelenlévő vezető valamennyien őszinte részvétüket, és együttműködésüket fejezték ki a hozzászólásukban.
Takács Lászlóné, Szikszó alpolgármestere az önkormányzat utcamenedzseri rendszeréről beszélt, amellyel többek között a vigyázzunk, egymásra szemlélet kialakítását kívánják erősíteni Szikszón. A szikszói kistérség képviselője bejelentette: ebben az évben pályázat segítségével 200 szikszói idős embert tudnak bekapcsolni a jelzőrendszeres segítségnyújtásba.Füzesséri József Szikszó polgármestere kijelentette: az önkormányzat, a civil szféra nem akarja átvenni a rendőrség feladatait. Elvárja a rendvédelmi szervektől a megoldást, a tettesek kézre kerítését, azok megbüntetését. Hangsúlyozta: felhívja Magyarország miniszterelnöke figyelmét arra, hogy tegyen meg mindet azért, hogy olyan rendőrsége legyen az országnak, amely képes ellátni maradéktalanul a feladatát. Szikszói kistérségben nyolc járőr jut 12 településre. A szám önmagáért beszél. Kisvárosi polgármesterként nap, mint nap tapasztalja: Nagy a baj. És ez a baj nem áll meg a halmozottan hátrányos térség határánál, ez bizony eljut a parlamentig, csak idő kérdése. Nemhogy nincs programja a kormánynak a mélyszegénységben élők kezelésére, de tavaly december 31-én egy tollvonással utcára kerültek a közfoglalkozottak is. A nyolc órás munka és bér helyett januárban már csak négy órás munkára és” fél” pénzzel lehetett visszavenni őket.
A polgármester arra kéri a miniszterelnököt, hallja meg ezeknek a településvezetőknek a hangját, jelzéseit. Állítsa vissza ezekben a térségekben a közfoglalkoztatást nyolc órában, képzéssel párosítva.