Ugrás a tartalomra

A minőségi, magyar csokinyuszi az idei húsvét slágere

Létrehozva
Húsvét alkalmával a locsolók a szép versek fejébe, az idén igazi magyar minőségi csokoládé nyuszikat várhatnak a lányoktól. Nagy sláger lett még a töltött tojás, kiváltképp a likőrös, na meg természetesen az elmaradhatatlan plüssnyuszi, és a napos csibe.
csokinyuszik.jpg

Hazánkban egyre jobban előtérbe kerülnek a népi hagyományok, az elfeledett ünnepek, és a magyar motívumok, így egyre jobban divatba jön a locsolkodás, a hímestojáskészítés, és még számos más ünnep és ünnepi jelkép. Érdekességnek számít viszont, hogy az elmúlt évekhez képest az idén leginkább a minőségi magyar csokoládékat keresik a vásárlók, és nem a német eredetű édességeket, mint az előző években. A húsvéttal kapcsolatban a Búza téren kérdeztük az eladókat, és a vásárlókat:

orvos_mnika.jpgOrvos Mónika árus elmondása szerint húsvétkor mindig favoritnak számítanak az aranyos plüss nyuszik és csibék, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy már mindet eladták belőle. Azt is hozzátette, hogy a forgalom nem változott tavaly óta, de az igények igen, hiszen a vásárlók az olcsóbb német eredetű csokoládék helyett az idén inkább a magyar, minőségi csoki nyuszikat és tojásokat keresik. Kiemelt terméknek számít ezek közül a töltött tojás, amiből kani mogyorósat, epreset, tejkrémeset, de a legkelendőbb a likőrös lett.



szucs-margit_custom.jpgSzűcs Margit virágárus portálunknak elmondta, hogy a vevők ilyenkor a fehér szekfűket, és krizanténokat kedvelik, hiszen ennek az ünnepnek a fehér a színe, ami a feltámadást szimbolizálja. Elmondása szerint leginkább a középkorosztály, és az idősebbek viszik a virágokat kiváltképp azok, akik vallásosak, hiszen a temetőre, templomba veszik őket.





csokinyuszik4.jpgSzenczi Mercédesz tanuló vásárolni jött a piacra, hiszen elmondta, hogy számos fiú barátja van, akik húsvétkor rendszerint beállítanak locsolkodni, és szeretné őket csoki nyuszival fogadni. Azt is hozzátette, hogy jobban szeretik a magyar csokoládékat, mint a külföldieket, így vásárlásnál ezeket részesíti előnyben. A plüss nyuszikból sok van már otthon, de ilyenkor, muszáj venni legalább egyet, hiszen minden évben van egy, amibe beleszeret.




Kiszely Krisztián
fotós elmondása szerint csak kisebb körben ünnepli meg a húsvétot, de a rokonok meglocsolása azért illik minden évben, így érdemes venni egy új, illatos kölnit a locsolóvers mellé. Azt is hozzátette, hogy az ünnepek a csokoládé nélkül nem is ünnepek, ezért szívesen megvásárol egy-két mosolygós csoki nyuszit.

Vajtó László