Ugrás a tartalomra

Miskolc Nagydíj is bekerült a kerékpáros vérkeringésbe

Létrehozva
Sutkó Mihály, a miskolci székhelyű Kerékpársport 2000 Sportegyesület elnökének, a Central-European Tour főszervezőjének meghívására április 20-án Magyarországra érkezett Pat McQuaid a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elnöke.  A  Miskolc Nagydíj és több, megyénket is érintő verseny bekerült a nemzetközi vérkeringésbe.
A sportpolitikust a Sándor Palotában fogadta Schmitt Pál köztársasági elnök, és találkozott a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sport Szakállamtitkárságának képviselőjével, valamint több kerékpáros személyiséggel. A megbeszéléseken a sportág nemzetközi és hazai helyzetét elemezték.

A köztársági elnök az összefogás fontosságát hangsúlyozta a kerékpársporthoz hasonló helyzetben lévő sportágak esetében. Az UCI elnök kíséretében lévő hazai kerékpáros szakvezetők a Central European Tourt említették követendő példaként, ahol az UCI ranglistapontokért zajtó verseny kísérőrendezvényeként amatőr futamot is szerveznek.  

A pályakerékpár szakág fejlesztése és az utánpótlás-nevelés érdekében fontos, hogy egy télen is használható, fedett velodrom épüljön. Schmidt Pál ígéretet tett, hogy az ország teherbíró képességének figyelembe vételével támogatja a fedett aréna megvalósítását.

A megbeszélésen szó volt doppingellenes közdelemről is. A Magyar Köztársaság elnöke fontosnak tartja, és támogatja, hogy más veszélyeztetett sportágakban is úgynevezett biológiai útlevelet kapjanak a versenyzők. (Az UCI rendszerében már működik.)

A köztársasági elnökkel folytatott megbeszélést követően Pat McQuaid Szikora Lindával a fővárosi polgármesteri hivatal kabinet főnőkével, aki egy személyben a Kerékpáros Magyarországért Szövetség elnöke is, továbbá Törzsök Zsolttal a Magyar kerékpáros Szakági Szövetség elnökével folytatott megbeszélést.

Szikora Linda hangsúlyozta: támogatnak minden, a fővárost érintő kerékpáros rendezvényt, legyen az amatőr futam, vagy világhírű versenyzők részvételével zajló UCI verseny, amennyiben megfelel a jelenlegi sportkoncepciónak. Szóba került Central European Tour budapesti befutója is.

Pat McQuaid elemezte annak lehetőségét, hogy miként lehet egy vagy többnapos magyarországi versenyek további fejlesztésével világsztárokat hazánkba csábítani.Magyarországi látogatása második napján Pat McQuaid a Central-European Tour kerékpárverseny sajtótájékoztatóján vett részt a Magyar Olimpiai Bizottság székházában. McQuaid személyes emlékeit is felelevenítette, hiszen mielőtt az UCI elnöke lett 20 évig ő is versenyszervezéssel foglalkozott. Így a sportág első számú vezetője szakmai tapasztalataival és lobbi tevékenységével szándékozik segíteni a verseny sikeres lebonyolítását.

mcqued2.jpg

A sajtótéjékoztató házigazdájaként Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok méltatta a Central-European Tour kerékpárverseny jelentőségét. Ezen a viadalon UCI pontokat szerezhetnek a legjobbak, ami azért fontos, mert az olimpiai indulás joga az UCI ranglistapontok alapján dől el.

A négy etapból álló esemény két szakasza, a július 23-i Miskolc Nagydíj és a július 24-i Budapest Nagydíj bekerült a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) 1.2 kategóriás minősítésű viadalai közé, így azokon értékes Europe-Tour ranglistapontokat lehet szerezni. A versenyt a miskolci székhelyű Kerékpársport 2000 Sportegyesület kettős céllal szervezi.
Az egyik, hogy a pontszerzési lehetőséggel segítse a magyar országúti kerékpárosok világbajnoki és olimpiai kvalifikációját, ezen keresztül részvételüket a 2012-es londoni ötkarikás játékokon; másrészt hozzájáruljon a kerékpársport hazai népszerűsítéséhez.

A Central-European Tour ez évi programsorozata július 22-én a Bükkszentkereszt Nagydíj hegyi időfutam versennyel indul. Délután a Sátoraljaújhely Nagydíjért száll nyeregbe a mezőny, és Encsről indulva, - a Magyarországon szervezett versenyek sorában egyedülálló módon - Szlovákiát is érintve Sátoraljaújhelyen ér majd célba. Július 23-án az UCI 1.2 minősítésű versenyen Szerencsről Miskolcra tekerve a Miskolc Nagydíjért hajtanak majd. Végül július 24-én Isaszegről indulva Dunakeszi érintésével a Pesti alsó rakpartra tart a mezőny, az ugyancsak UCI 1.2 kategóriás Budapest Nagydíjért vívott küzdelemben. A cél az Árpád-hídnál, az Erste Bank székháza mellett lesz.A Central-European Tour-on 12 ország 17 csapatában híres versenyzők sokasága áll rajthoz. Többek között az Ora-Hotels-Carrera-ban versenyző Lovassy Krisztián, klubtársa Mauro Abel Riceze, az Itera-Katusha csapatából Firsanov Sergey, a Dukla Trencsén színeiben Matej Jurco, a Manisaspor Cycyling csapatában Jeremy Yates és Tedej Valjavec (Tour de France-on egykor kilencedik, Giro d’Italia 8. helyezettje, szakasz második helyezettje jelezte előzetesen indulását de nem utolsó sorban a Tedej Valjavec jelezte előzetesen indulását.

A korábbi kiváló versenyzőnek - Furmen Imrének (olimpiai 5. helyezett tandemben, főiskolai világbajnok és többszörös országos bajnok) közel 50 év "mellőzöttséget" követően Pat McQuaid UCI elnök és Törzsök Zsolt az MKSZSZ elnöke adta át a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség örökös tagja címet.

A profik versenyéhez több kísérő rendezvény kapcsolódik. Ezek közül kiemelkedik az Erste Tour Budapest időfutam gála, melyet a Parlament és az Árpád híd között rendeznek az amatőrök számára.

minap.hu