Ugrás a tartalomra

Újra itthon a győztes "hadsereg"

Létrehozva
A sikerrel megvívott keleti rangadó után, majd’ egy hónapnyi hazai „futballböjtöt” követően újra a DVTK stadionban lép pályára Benczés Miklós együttese. A szombati  ellenfél az a Makó lesz, amely ősszel meglepte a borsodiakat. Portálunkon élő, szöveges tudósítással jelentkezünk a találkozóról.
Vasárnapi, Nyíregyházán aratott sikerével (3-2) három pontra növelte előnyét a DVTK labdarúgócsapata az ősi riválissal szemben. A keleti „el clásico” után immár kilenc mérkőzés óta nem vesztettek pontot Lippai Ákosék, gólkülönbségük 23-3. A szériát szombat este 7 órától hazai pályán – vélhetően élénk érdeklődés mellett –, a Makó ellen nyújthatja tízmérkőzésesre Benczés legénysége. A Csongrád megyeiekkel szemben az elengedhetetlen három pont megszerzése mellett van is törlesztenivalójuk, hiszen ősszel idegenben 2-0-ra kikaptak tőlük.

A Nyíregyházán kiállított Dobos Attila egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának keddi ülésén, így ő biztosan nem lép pályára szombaton.

A mérkőzés játékvezetője Farkas Ádám lesz, segítői: Bozó Zoltán és Ifj. Varga Gábor. A 29 éves egri sípmester a jelenlegi bajnokságban már kétszer is vezetett meccset a diósgyőrieknek: az első hazai mérkőzést (DVTK–Békéscsaba 0–2), valamint a 9. fordulóban a DVTK–Vác (3-1) találkozón bíráskodott.

A szurkolók elővételben is megvásárolhatják a bilétákat a szokásos áron, a Mini Olimpia sportboltban  szombaton 9-12.30 óra közt. Az ultracsoportok várják a kanyarba mindazon drukkereket, akik úgy gondolják, szurkolásukkal segíteni tudnak abban, hogy a nyíregyházihoz hasonló buzdításban legyen részük szombaton is a DVTK játékosainak.

A Nyíregyháza szombaton délután öt órakor kezd Vecsésen.

S. P.