Az 1792-ben kitört francia–osztrák háborúba bekapcsolódott az orosz cár is, amelyet a következőképpen jegyeztek fel: „a felséges muszka cár, felséges urunk, s országunk védelmére a franciák ellen két napon át, négy szakaszban tizenegyezer főt meghaladó sereggel küldött segítséget.” A folyamatosan átvonulók mellett 3672 embernek kvártélyt és élelmet, 2000 lónak abrakot kellett biztosítani. A hasonló esetekre a „verbunk kaszárnyához új épület ragasztása rendeltetett el”.
151 éve, 1860. április 11-étől 29-éig tartott a „Széchenyi-gyász”. Az avasi templomban Kun Bertalan lelkész és Lévay József gimnáziumi tanár tartott gyászbeszédet. Minden felekezet harangzúgás közepette emlékezett a legnagyobb magyarra. A város tanácsa jegyzőkönyvben örökítette meg Széchenyi nagyságát. Gyászülésen jöttek össze a Miskolczi Nemzeti Kaszinó tagjai, a Miskolczi Polgár Egylet pedig megfestette arcképét, s országos gyűjtést kezdeményezett szobrának elkészíttetésére. (Miskolc 1994-ben állíttatott köztéri Széchenyi szobrot, alkotója Melocco Miklós.)
80 éve, 1931. április 22-én nagyszabású lovas ünnepélyt rendeztek Miskolcon a Budapest–Lillafüred közötti távlovaglás résztvevői. A több mint 200 résztvevő között a magyarok mellett volt német, olasz, holland, svéd, finn, török, lett és bolgár nemzetiségű lovas is. Eger felől a Bükkön át jöttek a résztvevők, akik között feltűnt a kormányzó fia, Horthy István is. A szállodában ekkor „magánvendégként” tartózkodott a kormányzó és felesége, akik az országgyűlési képviselők, a megye és város vezetői jelenlétében szemlélték a távlovaglás résztvevőit. (A „túra” összekapcsolódott Lillafüred, a „magyar Tátrafüred” népszerűsítésével.)