Ugrás a tartalomra

Két miskolci zenekar a legjobbak közt

Létrehozva
A legjobb 24 produkció közé kvalifikálta magát két miskolci zenekar, az Indygo és a Czemende is az egyik kereskedelmi televízió tehetségkutató műsorában. A neheze viszont most jön, hiszen újra és újra meg kell győzniük a zsűrit arról, hogy érdemesek akár a végső győzelemre is.
A Csillag Születik már harmadszor indult útjára az RTL Klubon, és népszerűsége az előző évekhez képest töretlen, hiszen hazánkban számos tehetséges előadó él, és dolgozik, akik így lehetőséget kapnak arra, hogy megmutassák: mit tudnak. Miskolcot sokat emlegették már a ROCK fővárosának, amiből annyi mindenféleképpen igaz, hogy számos kiváló zenész, és zenekar színesíti a várost már évek óta. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a tehetségkutató műsorban rögtön két miskolci zenekarnak is bizalmat szavazott a szakértő zsűri. A helyiek így tovább drukkolhatnak kedvenceiknek a televízió képernyői előtt.

indygo.jpg

– A zenekar működik már egy ideje, és természetesen van egy elképzelésünk arról, hogy mit szeretnénk elmondani az embereknek. A műsorban ezt jól fogadták, és egyöntetű igennel tovább szavaztak minket, ami nagy öröm számunkra, hiszen így szélesebb körben is publikálhatjuk majd mondandónkat. – tudtuk meg Járási Lászlótól, az Indygo énekesétől, aki azt is hozzátette, hogy a műsorban nagyrészt a saját maguk írt dalokkal szeretnének majd előrelépni, de természetesen megeshet, hogy átdolgoznak egy-egy ismertebb slágert is, ha azt jobban megtudják majd csinálni, mint az eredeti.

czemende.jpg

– Az a célunk, hogy minél szélesebb körben népszerűsítsük a magyar jellegű népies hangszereket, a jókedvet, és természetesen ezáltal a zenekarunkat is. – mondta el portálunknak Szilágyi Tamás, a Czemende frontembere, aki szerint kiemelkedő lehetőséget kaptak ehhez a célhoz a Csillag Születikben, és szeretnének minél tovább menetelni majd a tehetségkutató műsorban.

Vajtó László