Ugrás a tartalomra

Rendeletmódosítás az orvosok itthon tartásáért

Létrehozva
A szerdai kormányülésen elfogadták az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerről szóló rendeletmódosítás előterjesztését. Ahogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkársága elmondta, a rendeletmódosítás célja, hogy Magyarországon tartsák az egészségügyben dolgozókat, illetve hogy ugyanezen a területen csökkentsék a pályaelhagyók számát- írja a metropol.hu.
A május elsejétől érvénybe lépő rendelet intézkedései lehetővé teszik a végzett orvostanhallgatók pályakezdését, hiszen legfontosabb változásként a rezidensek rögtön beléphetnek az egészségügyi rendszerbe, miközben bekapcsolódnak a felsőfokú szakképzésbe. Ha pedig a munkáltató intézményben akadályozott a szakképzés teljesítése, akkor a rezidensek munkahelyet válthatnak. A képzés során szakjukat is lecserélhetik, de állami támogatást csak az elsőként megkezdett szakképesítés idején kapnak.

Az államtitkárság által kiadott közlemény szerint ezek a módosítások kedvezőek az egészségügyi szolgáltatók számára, akik így gyorsan jutnak majd szakorvos pótláshoz. Emellett a döntéshozók úgy vélik, a változtatások rugalmasabb, átláthatóbb rendszert teremtenek, amely jobban igazodik a jelöltekhez, és így csökkenti a pályaelhagyók, valamint a külföldre távozók számát.

Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke elmondta, örülnek, hogy a hiányszakmákat választók továbbra is 50 százalékkal magasabb támogatást kapnak, valamint, hogy az év során folyamatosan be lehet lépni a szakképzésbe. Azonban hozzátette, az intézkedések ellenére több súlyos probléma még fennáll. "Az egészségügy átalakítására, a bérrendezésre egyre égetőbb a szükség, mert a magyar orvosokat Nyugat-Európában mindenhol tárt karokkal várják, itthon lassan minden szakterületen elfogy az utánpótlás. Kormányzati beavatkozás nélkül 2013 végére működésképtelenné válhat a magyar egészségügy"- fejtette ki a szakmai szövetség elnöke.

Forrás: metropol.hu