Elmondta: a január közepéig országos közműsorszolgáltatóként működő rádió a középhullámú sugárzás megszűnése óta folyamatosan, megszakítás nélkül készíti műsorait, melyek az elmúlt három hónapban műholdon, kábelhálózatokon, interneten, valamint a DAB+ kísérleti adásában voltak hozzáférhetőek.
Szombattól Budapesten a 102,1 megahertzes frekvencián a katolikus egyház által meghirdetett "Család Évéhez" szorosan kapcsolódó tematikával jelentkezik a rádió. A Magyar Katolikus Rádió továbbra is hitvallásának tekinti, hogy mértékadó és mértéktartó legyen: örök értékek közvetítésével adja tovább az örömhírt. Közösségi médiaszolgáltatóként továbbra is minőségi közszolgálati műsorokat kínál a hallgatóknak - közölte.
A rádióhallgatókat vasárnap Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek köszönti az ünnep alkalmából, húsvéthétfőn 10 órától pedig élőben közvetítik Udvardy György megyéspüspök beiktatását a pécsi székesegyházból.
A Magyar Katolikus Rádió még ebben az évben több vidéki városban is tervezi adásának URH-frekvencián történő beindítását - mondta Radetzky András.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által fenntartott Magyar Katolikus Rádió január 15-én éjfélkor szüntette be a középhullámú sugárzást. A rádió nem kérte lejárt, hétéves műsorszolgáltatási jogosultságának meghosszabbítását, amelynek alapján még öt évig sugározhatott volna középhullámon, ehelyett több helyi URH-frekvenciára is pályázott a Médiatanácsnál.
A Magyar Katolikus Rádió ez év elején több ilyen helyi ultrarövid-hullámú frekvenciát is kapott, így a szombathelyi (107,4 MHz) és a székesfehérvári vételkörzetben (96,1 MHz).
A most megkapott budapesti frekvencián, a 102,1 MHz-es ultrarövidhullámon korábban a Sztár FM sugárzott.
MTI