Tojásfestő mester is érkezett az idén első alkalommal megrendezett húsvétra, amit a Diósgyőri várban tartottak meg.
– Ezt az ünnepséget eleinte az Ady Endre Kulturális és Szabadidő Központban rendeztük meg, de húsvétkor az emberek szívesebben látogatnak ki a várba, és az idén az időjárás is kedvezően alakult, ezért úgy döntöttünk, hogy a hagyományőrző húsvétot kihozzuk a művelődési házból – tudtuk meg Hetei Boglárkától, az Ady Endre Kulturális és Szabadidő Központ rendezvényszervezőjétől, aki azt s hozzátette, hogy az eseményt a népi hagyományok köré fonták, hiszen a gyerekek részt vehettek a tojáskereső versenyen, valamint szüleikkel együtt kipróbálhatták a rúdlovaglást, a tojásfestést, és még számos más hagyományos képzőművészeti, vagy ügyességi elemet. Különleges vendég is érkezett az eseményre, hiszen Hajdúné Bodrogközi Rozália tojásfestő és kézműves mester, mutatta be, hogy miként kell népi motívumokkal feldíszíteni a húsvéti tojásokat, az érdeklődőknek.

Nem maradhatott ki a programból a kecske- és nyuszi simogatás, aminek a legkisebbek örültek a legjobban, hiszen testközelből is megismerhették a háziállatokat. Az eseményen egyébként voltak még különböző népi játékok, gyermekeknek való kézműves műhelyek. A fiatalok a műhely keretein belül megtanulhatták a tojásfestés művészetét, a húsvéti lakásdíszek elkészítését, és sok egyéb mellett az üvegfestést és a gyöngyfűzést is. A nap folyamán a várban az érdeklődők megtekinthették a népi táncházat, valamint a tavaszi vásárt is, ahol számos ajándéktárgyat, népi hagyományőrző emléktárgyat lehetett vásárolni.
A nap fénypontjai viszont a komikusok voltak, akik az emberek között adtak elő hétköznapi húsvéti, paraszti jeleneteket a jelenlévők nagy öröméra, hiszen számos család volt kíváncsi a komikus előadásokra.
Vajtó László
Fotó: Juhász Ákos