Ugrás a tartalomra

Felhős, csapadékos idő

Létrehozva
Csak pénteken, szombaton, valamint május 1-jén, és egyben anyák napján, vasárnap lesz majd jellemző sok napsütés a jövő héten.
Kedden gyakran lesz erősen felhős az ég, napsütés főleg a Tiszántúlon lehet. Reggel északon és nyugaton, napközben a Dunántúlon várható eső, zápor, néhol zivatar. Északnyugaton néhol jelentős mennyiségű csapadék hullhat. A csúcshőmérséklet 14 és 23 fok között alakulhat (a csapadékosabb északnyugati megyékben várható a hűvösebb). Kettős fronthatással számolhatunk.

Szerdán és csütörtökön még borongós időre számíthatunk, főleg a nyugati tájakon elszórt záporokkal. A keleti, délkeleti szél megélénkülhet. Délutánonként 18 és 23 fok közötti értékeket mérhetünk.

Pénteken, szombaton, valamint május 1-jén, és egyben anyák napján, vasárnap már a sok-sok napsütés lehet jellemző, igaz a megnövekvő gomolyfelhőkből bármely nap kialakulhat zápor. Továbbra is 20 fok körül várhatók a csúcsértékek.