Ugrás a tartalomra

Húsvétkor is veszélyesebb két keréken

Létrehozva
A biciklisek alig 10 százaléka köt felelősségbiztosítást magára és ajárművére, miközben ma kétszer annyian kerekeznek a hétköznapi forgalomban is, mint négy évvel ezelőtt.
Miközben a kifejezetten a kerékpárosokra szabott  hazai felelősségbiztosítási kínálat egyelőre elmarad a nemzetközi gyakorlattól, nőtt a bicikliseket érő halálos kimenetelű balesetek  száma is. A közutakon tavaly összesen 92, idén pedig már 19 kerékpáros halt  meg, de minden közlekedési baleset ötödében biciklis is érintett  - derül ki egy biztosítási CLB Független Biztosítási Alkusz összegzéséből. Húsvétkor különösen sokan kerekeznek, mert sajnos  úgy gondolják, hogy ezt néhány kupica pálinka után is megtehetik.

Komolyabban kellene venni a  biciklisek jelenlétét a közúti forgalomban, hiszen szerencsére hétköznap is  egyre többen kerekeznek, az utóbbi négy évben megduplázódott a számuk. Ez azonban nemcsak a többi jármű vezetőjének, hanem maguknak az érintetteknek  is figyelmeztetés, mert évről, évre nő az őket érő balesetek száma.  Húsvétkor még az egyébként megrögzött autósok közül is sokan két kerékre pattannak, mert sajnos úgy gondolják, azt locsolkodás közben, néhány kupica  pálinka után is megtehetik, mert nem annyira veszélyes, mint a volán mögött. Ezt azonban cáfolja egy országos rendőrségi statisztika is, amely szerint  tavaly több mint 16 ezer, személyi sérüléssel járó közlekedési baleset volt,  ebből 3 ezer 500 esetben volt érintett kerékpáros is, és ezek felét maguk a biciklisek okozták – idézte fel az ORFK közelmúltban tartott sajtótájékoztatóján elhangzottakat Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft.  kommunikációs vezetője.

A rendőrségi nyilvántartás szerint tavaly 92 kerékpáros halt meg balesetekben, idén pedig már 19-en vesztették életüket. Míg a  közlekedési balesetek száma évente csökken, a kerékpárosoké növekszik –  legalábbis a hivatalos összegzés szerint. Az ittasan balesetet szenvedett  kerékpározók aránya 2010-ben 26,7 százalék volt, ami növekvő tendenciát mutat, ugyanis ez a mutató 2009-ben még 20,5 százalék, míg 2006-ban mindössze 16,7  százalék volt.