
Rengeteg családot vonzott a Vadaspark a hosszú hétvégén. A gyerekek egyik kedvenc helyszíne az állatsimogató volt, ahol a kecskékkel és a nemrégiben született kisgidákkal is találkozhattak.
Húsvét hétfőn tartották az április elején született csacsi névadóját is. A szamárpapa hangos üvöltéssel jelezte, hogy ő is kint szeretne lenni, ám erre a rendezvényre ő nem volt hivatalos. Az ünnepségen csak Sárkány, a mama és a kiscsacsi vehetett részt – no meg persze a látogatók. A sötétbarna színű, új jövevény nevére egy szavazólapon voksolhattak a látogatók, akik négy lehetőség közül választhattak.
Takácsné Magi Zsuzsa, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark vezetője a Miskolc Tv-nek elmondta: a Kamilla névre összesen 79-en gondoltak, a Kökényre 83-an, a Málnára 107-en, és ebből következik, hogy az Áfonya lett a nyertes, amire 143 fő gyermek voksolt.
A névadó ünnepség után, néhány méterrel arrébb a párducok látványetetése kezdődött. A vadmacskák a látogatók sokaságára ügyet sem vetve keresték meg a farönkökre szétszórtan elhelyezett húsfalatokat. Húsvét hétfőn összesen 2300-an voltak kíváncsiak a Vadaspark lakóira.
Nagy E.