Ugrás a tartalomra

Garázdaság, ittas vezetés: nem volt csendes a húsvét

Létrehozva
Kilenc alkalommal kellett garázdaság miatt kivonulniuk a rendőröknek a hosszú hétvégén B.-A.-Z. megyében. A jogosítványokat is gyűjtötték szép számmal, sokan ittasan ültek a volán mögé az ünnep alatt.
A hosszú hétvége, és az ünnep szinte mindenkinek a kikapcsolódást jelentette, hiszen a hosszú tél, és a mindennapok fáradtsága után a napsütésben lehetett fürdőzni, kirándulni, főzni a családoknak, baráti társaságoknak. Sokan viszont nem tartják be a törvényeket, vagy csak megpróbálnak rajta csalni egy kicsit, például, amikor egy „jól sikerült” locsolkodás után a volán mögé ülnek. A hétvégén rendőrségi szempontból egészen mozgalmasra sikeredett, hiszen többek között kilenc garázdasághoz kellett kivonulniuk, valamint az ittas vezetőkkel is meggyűlt a bajuk: öt jogosítványt a helyszínen elvettek a sofőröktől.

A megnövekedett forgalomban balesetek is történtek, megyénk útjain április 22. és 25-e között összesen kilenc személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt, amiből egy tragédiával végződött. Egy 38 éves motoros április 25-én a kora délutáni órákban olyan súlyos közlekedési balesetet szenvedett, hogy a helyszínen az életét vesztette. A motoros Bódvalenke és Komjáti közötti útszakaszon járművével megcsúszott majd a vízelvezető árokban fának ütközött.

A húsvéti ünnepek alatt a garázdaságok száma is megnövekedett, B.-A.-Z. megyében összesen kilenc esethez hívták ki a rendőröket. Húsvét vasárnap a késő esti, illetve az éjszakai órákban történt egy felfegyverkezve, illetve egy csoportosan elkövetett garázdaság Gesztelyben, és Putnokon. Húsvét hétfő délutánján pedig szinte minden órában történt egy hasonló eset miatti rendőri intézkedés, amelyekre Bánszálláson, Szakácsiban, Szerencsen, Hejőbábán, Miskolcon, Domaházán, illetve Szomolyán került sor. A kilenc ügy összes, azaz mind a 30 elkövetőjét elfogta és előállította a rendőrség, velük szemben csoportosan, illetve felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indított eljárást a területileg illetékes Rendőrkapitányság.

Vajtó László