Ugrás a tartalomra

Csernobil – Fukusima – ?

Létrehozva
Kedden volt a csenobili atomerőmű-baleset 25. évfordulója, nemrég azonban újabb tragédia rázta meg Földünket: Japánban is életek ezreit követelte a földrengés és az azt követő atomkatasztrófa. Sallai Ferenc, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség szakembere ismerteti a térségünket közvetlenül érintő vizsgálatokat.
Huszonöt éve, 1986. április 26-án következett be a volt Szovjetunió területén, az ukrajnai Csernobilban a világ eddigi legsúlyosabb atomerőmű-balesete. A Kijevtől 130 kilométerre létesített erőműben 1000 megawattos, ún. könnyűvizes, grafithűtésű, RBMK típusú, külső szigetelő burkolat nélküli reaktorok működtek. (Ezek a típusú atomerőművek már a létesítésük időpontjában is elavultak voltak.)

Április 26-án hajnali 1 óra 23 perckor a négyes blokk reaktora ellenőrizhetetlenné vált, s pár másodperc múlva két robbanás vetette szét. A detonáció felszakította az épület tetejét és falait, s tíz napon keresztül égett a reaktor. A robbanáskor és azt követően nagy mennyiségű radioaktív szennyeződés került a levegőbe (több százszor annyi, mint a második világháborúban Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák felrobbanása után). A Szovjetunióban a balesetről az első jelentéseket csak két nap múlva adták ki, a Pravda csak május 5-én számolt be először a tragédiáról.

A katasztrófát egy félresikerült kísérlet okozta. Arról, hogy valójában mennyi radioaktív anyag szóródott szét az erőmű szűkebb és tágabb környezetében, máig megoszlanak a vélemények.

Magyarországot két hullámban érte a szennyezés: az első hullám Csernobiltól észak-északnyugati irányba indult el, Skandinávián, Lengyelországon és Csehszlovákián át érkezett az ország fölé április 29-én, és zömmel az északi, északnyugati részén szóródott, illetve mosódott ki csapadékkal a légkörből. A második, nagyobb felhő déli irányba indult, Románián és Jugoszlávián keresztül május 7-én ért hozzánk, ezt az adagot a másnapi esők mosták a talajba.

radiograf1.jpg

A Magyarországot ért terhelést a volt Szovjetunión kívüli európai mezőnyben „enyhe-közepes jelzővel” minősítették. A kiszóródás hatása annak idején szűkebb térségünkben, Észak-Magyarországon is mérhető volt. Központi utasításra (OVH) 1986. április 30. és május 26. között a Vízügyi Igazgatóság laboratóriumában naponta végeztük a Sajó, a Bódva, a Bodrog és a Hernád folyók, a Lázbérci-, a Köszörűvölgyi- és a Csórréti ivóvíztározók, továbbá a sajóecsegi és a mátrafüredi ivóvízművek vizének radiológiai (radioaktivitás) vizsgálatát.

Az elvégzett összes béta-aktivitás vizsgálatok azt mutatták, hogy a felszíni vízfolyásokban a radioaktivitás május 8-án ugrásszerűen megemelkedett, 9-én és 10-én érte el a csúcsértéket (4-15 Becquerel literenként), majd 12-éig meredeken csökkent és 20-ára érte el a korábbi szintet. (mellékelt ábra).

radiograf2.jpg

A felszíni ivóvíztározókban a radioaktivitás lefutása (éppen a tározásból eredően) nem volt ilyen meredek, időben elnyújtottabb volt.

A szolgáltatott ivóvíz radioaktivitás-vizsgálatai azt mutatták, hogy az aktivitás-változás követte a tározó, illetve a vízfolyás radioaktivitását, de lényegesen alatta maradt a nyersvízben mért értékeknek és mindenütt alatta maradt a megengedett értékeknek.

A balesetet követően május 9-én hullott csapadék először. Az összegyűjtött csapadékból szintén végeztünk radioaktivitás-vizsgálatot. A közvetlen (kiterített fóliára hullott) csapadék radioaktivitás vizsgálata az eső kezdetén mutatott magasabb aktivitás értéket (62 Bq/l).

A laborépület tetőfelületekről az első órában lefolyt csapadékban 1500 Bq/l radioaktivitást mértünk, ami azt mutatja, hogy az április 29-ét (ekkor érte el Magyarországot a szennyezés) követő 10 napban jelentős volt a légkörből a kiszóródás a tetőfelületekre, talajra, növényzetre.
1986. májust követően a felszíni vízfolyásokban és víztározókban a radioaktivitás értékek már a korábbi alacsony szinten maradtak, kisebb ingadozásokkal. (A radioaktivitás-vizsgálatokat a laboratórium 1986-ban és 1987-ben is folytatta meghatározott gyakorisággal. Kiugró értékek később nem jelentkeztek.)

Huszonöt év telt el a világ eddigi legsúlyosabb nukleáris balesete óta. Azonban Csernobil árnya ma is kísért. Számos kérdésre a mai napig sincs válasz. Emlékezni és emlékeztetni kötelesség. Akkor, amikor a katasztrófa közvetlen és közvetett következményeiről, a megsérült reaktort bezáró szarkofág műszaki állapotáról, Csernobil biológiai utóhatásairól, potenciális áldozatairól mind a mai napig újabb és újabb (elhallgatott vagy eltitkolt) adatok látnak napvilágot, jogunk van tudni, van-e még a világban és hány „Csernobil”? Fukusima után már az sem kérdés, hogy megismétlődhet-e a huszonöt évvel ezelőtti súlyos katasztrófa.

Sallai Ferenc