Sajtótájékoztató keretein belül ismertették a május 1. ünnepi műsorát szerdán délelőtt a Miskolci Ifjúsági és Szabadidő Ház rendezvényszervezői, valamint Kákóczki András Miskolc M.J. Város Polgármesteri Hivatal Kulturális Osztály vezetője, aki elmondta, hogy szeretnének lehetőséget teremteni a családoknak arra, hogy legyen hova kivinni a gyerekeket játszani a jó időben. Elmondása szerint a programokat úgy állították össze, hogy a fiatalok is belekóstolhassanak a hagyományokba, a népművészet különböző ágaiba.

- A helyszín infrastruktúrája is megújult egy kicsit, hiszen a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. emberei nemrég munkájukkal megszépítették a környezetet, valamint a rendezvény idejére egy szemétgyűjtő konténert is kihelyeznek – tudtuk meg Táncos Tamástól, a Miskolci Ifjúsági és Szabadidő Ház igazgatójától, aki azt is elmondta, hogy a rendezvény ideje alatt tíz darab mobil wc-t is elhelyeznek majd, valamint a helyszínen található kiépített illemhelyeket is felújították. A parkban lévő futballpályákat is megújították, amin az idén első alkalommal a DVTK utánpótlás csapata is tart majd sportbemutatót a jelenlévőknek.

Táncos Tamás a sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy az MVK Zrt. az ünnep napján különjáratokat indít a Csanyikba, hogy a miskolciak könnyebben eljussanak a rendezvény helyszínére. Az Avas végállomástól, a Búza tér 2-es megállótól, az Újgyőri főtérről, és az 5 ös busz vonaláról is el lehet majd jutni a Majális parkba. Az autósoknak sem kell aggódniuk, hiszen a helyszínen rendőrök irányítják majd a forgalmat, és elegendő parkolót is biztosítanak a számukra. A Chinoin ugyanis a rendezvény idejére megnyitotta saját parkolóját, amit ingyenesen lehet majd használni. A Csanyikba, viszont csak az engedéllyel rendelkező járművek hajtatnak be vasárnap. Táncos azt is hozzátette, hogy több politikai párt is jelezte, hogy részt vesz az eseményen, így a miskolciak a politikai vezetőkkel együtt ünnepelhetnek majd a hétvégén.
Vajtó László