Ugrás a tartalomra

M.É.Z.-édes miskolci könnyűzenei élet

Létrehozva
A M.É.Z., vagyis a Miskolci Élő Zene Közhasznú Egyesület az idén alakult, és szinte minden miskolci zenei formáció csatlakozott hozzájuk valamilyen formában. Az egyesület a helyi zenészeket szeretné felkarolni, lehetőségeket biztosítani nekik.
A miskolci zenei hagyományok megőrzése, összefogás a miskolci zenekarok és zenészek között, közös érdekképviselet, koncertek, programok szervezése, zenei továbbképzés, hangfelvételek készítése, hangosítók, technikai személyzet képzése, egyéb zenészek segítését célzó tevékenységek kifejtése a célja a M.É.Z. egyesületnek. Ezekről a megvalósításra váró tervekről, és a különböző célokról Molnár Gábort, az egyesület elnökét kérdeztük.
– Az egyesület célja, hogy összefogja a helyi zenekarokat, zenészeket. Miért van szükség erre ?

- A helyi zenészek megunták már, hogy nincs beleszólásuk a miskolci rendezvényekbe, sorozatosan nem kapnak fellépési lehetőséget, sokszor még ingyen sem. Más városokból érkeznek zenészek, a helyiek pedig kimaradnak mindenből. Az egyesület fő célja, hogy felkarolja, és összefogja a miskolci zenészeket, és együttes erővel tudjunk fellépni a városban lévő rendezvényeken. Kiváló zenekarok vannak itt helyben is, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az éppen futó tehetségkutató műsor: a Csillag születik, ahol két miskolci zenekar: az Indygo és a Czemende is a legjobb 24-közé került. De említhetnénk a Mockba zenekart is, akik már a 8. születésnapjukat ünneplik, viszont legtöbb esetben a Dunántúlon lépnek csak fel.

- Hogyan áll ehhez a kezdeményezéshez a város?

- Szerintem egészen jól, hiszen tetszett neki az ötlet, Kákóczki András kulturális osztályvezető még egy támogatói nyilatkozatot is adott, amivel kifejezte: igenis érdemes támogatni a miskolci zenekarokat.

- Sokan mondják, hogy Miskolc a ROCK fővárosa, és valóban számos zenekar ebben a műfajban szeretne érvényesülni városunkban. A más stílusú zenekarokat, zenészeket is várjátok?

- Természetesen, hiszen a zene sokrétű, nem zárkózhatunk el semmilyen formáció elől, mindenkinek lehetőséget kell adni, így a beatboxtól, a metálig mindenkit szeretettel várunk, de az egyesületben már most is számos zenei ágazat képviselői vannak jelen. Ezért is szeretnénk a fesztiválokon legalább egy színpadot megkapni, hiszen azt sokrétűen meg tudnánk tölteni, úgy, hogy több stílus is találkozhasson.

- Milyen más funkciókkal rendelkezik még a M.É.Z.?

- Az együtteseknek próbatermet biztosítunk, valamint szerdánként gitároktatást tartunk, így bárki megtanulhat játszani a hangszeren, aki affinitást érez hozzá. Az oktatás itt még nem ér véget, ugyanis szeretnénk a zenekaroknak egy hangtechnikus-képzést tartani, mert fontos, hogy egy bandában legalább egy ember értsen a hangosításhoz.
Vajtó László