Ugrás a tartalomra

Rablás miatt keresnek három férfit

Létrehozva
Április 27-én 00 óra 30 perc körüli időben három ismeretlen férfi bement Budapesten, a XIV. kerületben egy cég telephelyére, ahol a portásfülke ajtaját berúgták, és az ott tartózkodó biztonsági őrt megkötözték. Mindezek után a telephelyről egy vontatót és a hozzá kapcsolt vontatmányt, amely színesfém hulladékot szállított, eltulajdonították. A vontatót ma reggel 6 óra 30 perc körüli időben Herceghalom külterületén megtalálták, azonban a pótkocsi és annak rakománya nem volt ott.
Az elkövetők személyleírása:
Az egyik férfi 40-45 év körüli, kb. 160-170 centiméter magas, normál testalkatú. Szürkés színű nadrágot, sötét színű kapucnis kabátot, kötött fekete színű, a két szeménél kivágott maszkot viselt.
Társa 40-45 éves, kb. 170 centiméter magas, erős testalkatú férfi. Õ is fekete színű, kötött maszkot, valamint kapucnis felsőt viselt. Ez a férfi egy kb. 80 centiméter hosszú, fehér színű, kb. 50-es méretű fekete fogójú vascsövet tartott.
Harmadik társukról a sértett nem tudott személyleírást adni.
Az ügyben a BRFK Rablási Osztálya indított eljárást rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztálya kéri, hogy aki az elkövetőkkel kapcsolatban, illetve a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik hívja a 443-5285 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8.00-16.00, p:8.00-13.00), a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.