Káli Sándor, az MSZP Miskolci Szervezetének elnöke szerint sok ígéret elhangzott a Fidesz és a KDNP részéről a választási kampányban, ám az egy éves kormányzás alatt sorra cáfolják meg ezeket. A saját támogatói körüket építgetik, miközben az emberek rosszabbul élnek, mint korábban. Az elnök szerint az emberi jogokat is csorbítani fogják azok a saroktörvények, amelyeket a közeljövőben szeretnének elfogadni. Ezért a Centrum előtt aláírást gyűjtenek és konzultálnak az emberekkel. Ez a Hallasd a hangod programjuk része: több intézkedés kapcsán tiltakoznak, mint az adókulcsváltozás, a magánnyugdíj-pénztárak ügye, az indoklás nélküli elbocsátás, a gazdaságpolitika. Ezeket helyi specifikumokkal is kiegészítik Miskolcon, mint a polgármester összeférhetetlenségének ügye, vagy a több helyről felvett képviselői költségtérítések.
Tukacs István országgyűlési képviselő véleménye szerint a rossz gazdaságpolitika eredménye a konvergencia program. Az MSZP szerint komoly elképzelés, program nélkül kezdett a Fidesz kormányozni, ez pedig tetten érhető abban, hogy négy irányváltás is volt egy év alatt az elképzelésekben. A képviselő hozzátette, a védtelenek megsarcolását semmiképpen nem tudják elfogadni, hiszen a megszorítások éppen a kiszolgáltatott embereket érintik, mint a munkanélküliek, az idősek, a betegek, a rokkantnyugdíjasok, és azok, akik az ország olyan részében élnek, ahol romlottak a szociális körülmények. Tukacs István szerint át kellene gondolni az adórendszert, és azt, hogy hol lehet megtakarítani, mert a jelenlegi elképzelések között nem látnak egyetlen egyet sem, amely a gazdaság élénkítéséről szólna.