A ballagók tevékenyen töltötték utolsó középiskolás napjaikat, hiszen ellátogattak tanáraikhoz, akiknek éjjeli szerenáddal köszönték meg a négy, illetve esetenként öt éven át tartó áldozatos munkájukat. Néhány intézményből bolondballagók indultak ma reggel a városba, hogy vidám hangulatban búcsúzzanak el egymástól, s kellemes pillanatokat szerezzenek a járókelőknek. A legnagyobb feltűnést most is, mint általában a konzisok okozták.
A hétvégi búcsúzást követően azonban a legutolsó megmérettetés még a diák előtt áll, hiszen kezdetét veszi az érettségi.
A hétvégi ballagási szezon az autós közlekedést is felforgatja majd.
Kiss J.
Fotó: Mocsári L.