- A helyhatósági választáson Ózdon nagy arányú Fidesz-többség alakult ki, a Vízmű felügyelő-bizottságában azonban ellenzéki tag, a Jobbik által delegált Molnár László is helyet szerzett. 2011-ben elérkezett a projekt megvalósítása ezzel a hárommilliárd forintos összeg felhasználása is lehetővé vált – ismertette Kisgergely András, aki szerint április 21-én az ózdi Fidesz-szervezet „az önkormányzati képviselő-testületben kialakult szavazatfölényét kihasználva előzetes bejelentés, bármiféle ok és magyarázat nélkül eltávolította az egyetlen ellenzéki tagot a vízmű felügyelő-bizottságából”. - Így ott kizárólag fideszes tagok maradtak. Ezzel váratlanul és indoklás nélkül megszüntettek minden helyi demokratikus kontrollt afölött, hogy az ózdi Fidesz hogyan használja fel ezt a hárommilliárd forintos összeget.
A Jobbik súlyos aggodalmát fejezi ki a kialakult helyzet miatt, mivel az ellenzék ellenőrző szerepének megszüntetésével felmerül a korrupció lehetősége – hangoztatta a Jobbik képviselője.Sz. S.