A Pampers Magyarország képviseletében az adományozáskor Janky Gyöngyi elmondta, tudja, hogy jó helyre kerül a pénz, hiszen a cég egy másik program keretében adományozott már pénzt az intézménynek. Az 1 csomag = 1 védőoltás kampánya az UNICEF-fel közös együttműködésben zajlott január 1 és március 31. között. Minden megvásárolt termék után egy tetanusz elleni vakcina árát ajánlotta fel a márka az UNICEF-nek, amit a szervezet olyan országokba juttatott el, ahol a szüléskor a tetanuszfertőzés még ma is fenyegeti az édesanyákat és az újszülötteket.
A kampány a magyar gyerekeket is szerette volna segíteni, így egy hipermarket lánccal együttműködve minden eladott Pampers termék után 10 forintot ajánlott fel a cég a miskolci központnak.
Szántó Dávid a program nagykövete is úgy véli, hogy jó helyre került az adomány. – Öröm számomra, hogy a magyar gyerekek kezelését is támogatjuk a programmal, hiszen édesapaként is nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekek megfelelő környezetbe kerüljenek, ha megbetegszenek – mondta. Hozzátette: Kambodzsában is járt már, ahol kiemelten nagy jelentősége van annak, hogy a megfelelő védőoltást megkapják az ottani édesanyák, ám a magyar gyermekekről sem szabad elfeledkezni. Az adomány átadásakor a nagykövetből előbújt a szerkesztő-riporter és arról érdeklődött: mire használják majd fel az egymillió forintot?
– Ezzel az összeggel lehetőség nyílik a koraszülött és beteg csecsemők izolált szállítását meg tudjuk oldani az intézményen belül. Régóta terveztük már ezt, hiszen nagyon sok koraszülött csecsemő fordul meg a központban – mondta Nagy Kálmán professzor, a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ megbízott vezetője az adomány átvételekor.
Kiss J.
Fotó: Mocsári L.