Ugrás a tartalomra

Pályáznak a létszámleépítéshez

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat csütörtöki ülésén megszavazta, hogy az intézmények átszervezése, a racionálisabb működéssel kapcsolatban leépítendő 95 fő költségeinek az előteremtésére pályázatot nyújtsanak be.
Borsod-Abaúj-Zemplén legnagyobb munkáltatója a megyei önkormányzat. A februári közgyűlésen döntöttek az intézményhálózat átszervezéséről, most pedig a racionalizálással kapcsolatban „felszabaduló létszám” leépítésével kapcsolatos költségekről döntöttek. A Mengyi Roland elnök által jegyzett előterjesztés szerint a létszámcsökkentéssel érintett dolgozók további foglalkoztatására nincs lehetőség, a közalkalmazotti jogviszony megszüntetéséből eredő többletköltségek fedezetét viszont csak  pályázati úton tudják előteremteni. Erre 95 fő esetében összesen 36 millió forintra van szükség.

A közgyűlés változtatás nélkül megszavazta az előterjesztést. Ennek alapján a megyei szociális és gyermekvédelmi központ létszámát 28 fővel csökkentik, a múzeumi igazgatóságét 3-al, a megyei könyvtárét 2 fővel, a megyei pedintézetét 4 fővel, a megyei önkormányzat ellátószervezetéét 29 fővel, a megyei kórházét pedig 28 fővel. A közgyűlés Mengyi Roland elnököt bízta meg, hogy július 12-éig a feladatot végrehajtsa, a központi költségvetési támogatás igénybevételéhez pályázatot nyújtson be.

Csontos L.