Ugrás a tartalomra

Öten haltak meg közlekedési balesetben a hétvégén

Létrehozva
Több mint háromszáz közúti baleset történt a hétvégén az országban, ezek közül öt halálos kimenetelű volt – közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.
Múlt péntektől hétfőig 358 közúti közlekedési baleset történt. Öt baleset egy-egy halálos áldozatot követelt, 44 súlyos, 86 pedig könnyű sérüléssel járt – olvasható az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közleményében. A többi karambolban senki sem sérült meg.
    
Az ellenőrzések során 96 esetben színeződött el a szonda.
    
A hétvégén 104 körözöttet fogtak el, 167 embert tetten értek, 220-at pedig bűncselekmény elkövetésének gyanújával  állítottak elő – olvasható a police.hu oldalon.

MTI