Hétfő délután 6 órától a diósgyőri füves edzőpályán várta a klub azokat a 2006-ban született gyerekeket, akik szeretnek mozogni, és szívesen kezdenék labdarúgó-pályafutásukat a Diósgyőr színeiben. A kicsiket természetesen a szülők is elkísérték, de ők ebben az esetben is csak a kerítésen kívülről figyelhették csemetéiket a tájékoztató után.

A gyermekek Fischer Csaba vezetésével futottak ki a gyepre, majd az eligazítást követően bemelegítéssel kezdődött az edzés – akárcsak a nagyoknál. Később természetesen előkerült a labda is. Volt, aki egy-két évvel kilógott lefele a 2006-os korosztályból, de már be szeretett volna állni a „játékba”.
Az érintett korosztály egyórás edzéseken vesz részt a tavasz végi–nyári–ősz eleji szezonban Diósgyőrben, majd november elsejétől március 31-ig az egyik általános iskola termébe vonulnak tréningezni. Bajnokságban még nem vesznek részt, egyébként 4 a 4 ellen játszanak „Torino” kapura a fiatalok. Két év múlva már kézilabda kapura célozhatnak, és pontvadászatban is elindulhatnak azok, akiknek megtetszett a DVTK-s miliő.

A tréningeken eleinte a rendszeres mozgás, a labdarúgás megkedveltetése a cél. A 4-5 éves gyerekek lelkesen vágtak neki a feladatoknak – ha ez a mentalitás tíz év múlva is megmarad, nem maradhatnak el a sikerek, s egyszer nekik tapsolhat a legendás piros-fehér publikum.
Aki lemaradt volna a toborzó első köréről, szerdán délután 6 órától még ellátogathat a legkisebb DVTK-s tréningre.
S. P.
fotó: Mocsári L.