Ugrás a tartalomra

Tabaka és Magosi indul az Eb-n

Létrehozva

A magyar együttes kijelölését a négyszeres egyéni országos bajnokra, Nagy Róbertre bízta a szakág vezetése. A csapatvezető vasárnap közös tréninget tartott az élversenyzők számára Miskolcon, majd ezt követően nevezte meg azt a két versenyzőt, akire számít a népkerti Speedway Arénában, illetve kijelölte a tartalékot is.

– Tabaka József és Magosi Norbert lesz a két főversenyzőnk, míg Szatmári Lászlót tartalékként nevezem. Utóbbi a szombati Debrecen Nagydíjon kézsérülést szenvedett, ezért nem vett részt a miskolci gyakorláson, de úgy tűnik, szombatra teljes értékű versenyző lesz, így bizalmat szavaztam neki. Amennyiben Magosi nem vállalhatja a szereplést, akkor Szatmári előlép főversenyzővé, és Benkő Roland lesz a tartalék – mondta Nagy Róbert, hozzátéve, akkor lesz elégedett, ha a magyar alakulat kiharcolja az indulási jogot a szeptember 17-i, lengyelországi döntőre.

Preview Image


Salakmotoros páros Európa-bajnokság elődöntő

Szombat, 15.30 – népkerti Speedway Aréna

MTI / minap.hu

Fotó: Juhász Ákos