Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) csaknem ezer mentőautójából év végére minden harmadik eléri a tízéves kort. Egy korábbi jogszabály alapján ezeket kötelező lenne cserélni. Egy módosítás azonban tizenhárom évre emelte a maximális kort, így még maradt idő a gépjármű-beszerzésekre.
Toma Lajos, a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének elnöke a Kossuth Krónikának elmondta: szigorúbban kellene ellenőrizni az autók műszaki állapotát, hiszen ezek a járművek extrém igénybevételnek vannak kitéve, de egyelőre nem látják az erősebb kontroll feltételeit.
„A betegek érdekében”
Győrfi Pál szerint a mostani rendeletmódosítás a betegek érdekében született, hiszen az volt a kérdés, hogy kivonjanak-e háromszáz, a közlekedésre egyébként alkalmas autót a forgalomból, vagy pedig jogszabály-módosítással próbáljuk áthidalni ezt az időszakot. A mentőszolgálat egyébként arra számít, hogy még idén harminc új autót tudnak beszerezni, de van egy uniós pályázat is, amely további kétszáz új gépjármű vásárlását teszi majd lehetővé.
Elöregedett járműpark
Ami biztos – mondta Győrfi – az előző néhány évben öregedett el a gépjárműpark, 2008-tól 2010 második feléig ugyanis egyetlen egy új autót sem kapott a szolgálat. Tavaly év végén aztán gyorssegély formájában érkezett több mint 800 millió forint, a közbeszerzést már év elején kiírták, de még nem született eredmény. Mindez Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is egyre nehezebb helyzetet teremt a mentőszolgálatnál.
Breitenbach Géza, az OMSZ regionális szervezetének vezetője a minap.hu-nak elmondta, megyénkben jelenleg 76 kocsi, egy mentőmotor és egy helikopter teljesít szolgálatot. A járművek átlagosan havi 3-4 ezer kilométert tesznek meg, ez éves szinten mintegy 40 ezer kilométert jelent. A borsodi mentőautók átlagéletkora tíz és fél év, átlagosan 370 ezer kilométert futottak, azonban van olyan kocsi is, melynek 1 milliónál is többet mutat már a kilométerórája.
– A járművek üzembiztonsága megfelelő, a mentést nem veszélyeztetik. Jelenleg 1 tartalék esetkocsi és 1 tartalék mentőautó van, azonban van olyan nap, amikor olyan sok autó van szervizben, hogy ha nem lennének szabadnapos kollégák, nem tudnának megfelelő számú mentőkocsit kiadni – hangsúlyozta Breitenbach Géza.
Nem lehet végleges megoldás
Mindennek ellenére a rendeletmódosítás – mint mondja a szakember – nem probléma, hanem segítség, éppen a kocsik műszaki állapota, és a beszerzések körüli bizonytalan helyzet miatt. Ha ugyanis valóban ki kellett volna vonni az idén tizedik életkorukba lépett autókat, úgy könnyen elképzelhetővé vált volna az, hogy nem állt volna rendelkezésre megfelelő számú mentőautó.
Breitenbach Géza hozzátette: amennyiben sikeres lesz a közbeszerzési eljárás, úgy két esetkocsi és 6-8 mentőautó érkezhet a megyében, ami azonban kevés, hiszen 50 autó cseréjére volna indokolt.
– A törvénymódosítás bár szükséges volt a feladatunk ellátásához, azonban végleges megoldást nem jelenthet – hangsúlyozta a regionális orvosigazgató. A környező országokat tekintve például Bosznia-Hercegovinában 5, Horvátországban pedig 6 évig teljesíthet szolgálatot egy-egy mentőautó, ezt követően újat kell a helyére állítani.
Tajthy Ákos