Ugrás a tartalomra

Félig nyert a kalocsais overall

Létrehozva
Ezúttal hivatalosan is bejelentették: nyert a kalocsai mintás overall. Több mint 120 ezer szavazattal vertük meg a többi indulót, így már biztos, hogy Jenson Button ezt viseli majd a brazil futamon – írja a szeretlekmagyarorszag.hu
Sikerrel járt a hatalmas összefogás, és elsöprő fölénnyel megnyertük a Boss és a McLaren közös pályázatát. Így ma már biztos, hogy Brazil Nagydíjon Jenson Button abban a kalocsai mintás overallban lesz, amelyet Kalmár István tervezett.

Az idáig vezető út nem volt könnyű. A szavazást ugyanis egyszer már megnyertük, de akkor hiába volt a több mint 100 ezer voks, a szervezők gyanúsnak találták az eredményt.

Azt mondták, túl gyakran szavaztak ugyanarról az IP címről, így az eredményt megsemmisítették, és kisorsolták a német ruhát, mondván, akkor az győzött.

A felháborodás hatására azonban a Boss kénytelen volt új szavazást kiírni, és két és fél nap alatt ismét több mint 120 ezer szavazat érkezett a magyar overallra.

Így most bejelentették a magyar győzelmet, igaz, Lewis Hamilton a korábban kisorsolt német kezeslábasban versenyez majd.