Ugrás a tartalomra

Ismét hozta itthon a Diósgyőr

Létrehozva
Benczés Miklós a sérülés miatt lecserélt Gallardoról elmondta, MRI-vizsgálat vár rá, hogy kiderüljön, sérültek-e a szalagok vagy a porc a térdében.

Benczés Miklós:
Most bebizonyosodott, hogy mégis lehet rosszul játszani ilyen közönség előtt, holott ennek ellenkezőjét nyilatkoztam a Pécs elleni győzelem után. Azt éreztem, és ilyen még nem fordult elő, hogy a Haladás középpályán fölénk nőtt. Ami pozitívum, hogy nem estünk szét, és rossz játékkal is nyertünk, pedig ez eddig még nem fordult elő velünk ebben a bajnokságban.

Aczél Zoltán: Gratulálok a győzelemhez a DVTK-nak! Szomorú vagyok, mert ez a harmadik sikertelen meccsünk sorozatban. Úgy érzem, benne volt a döntetlen, láttam pozitívumokat, a széleket jól lezártuk. Egy pontrúgás döntött, de büszke vagyok a csapatomra, mert ilyen közegben nagyon nehéz nyerni Diósgyőrben.

Preview Image


Vége a mérkőzésnek, nyert a Diósgyőr!

Nem sokkal a vége előtt, a közönség jóvoltából zúg a: Mindent bele!

'86:
26 méterről - ahonnan az előbb a gólt szerezték - ismét szabadot rúghatott Luque, de ezúttal fogta Rózsa a lövést.

'85: Luque lőhetett 30 méterről szabadrúgást, Seydi belecsúsztatott, de a labda mellément.

8 perc van hátra. Az állás továbbra is 1 - 0. A Haladás támadót hozott be Oross személyében, tehát a vendégcsapta nem adja fel.

'71:
Saját lábán sétált a kispadhoz Gallardo, aki nagyon vissza akart menni, de nem kockáztatják a játékát. Pál Szabolcs jön helyette.

'68:
Ziccerbe kerültek a szombathelyiek, de Gallardo belelépett a lövésbe és úgy látszik meg is sérült abban, hogy megmentette csapatát egy góltól.

'63:
Carreòo helyett Seydi a pályán.

'58:
Luque szöglete után a szombathelyi védő a kapufára csúsztatta a labdát.

A közönség hullámzással élteti a Diósgyőrt.

'55:
Cserél a Diósgyőr: Lippai helyett Arze folytatja. A csapatkapitányi karaszalagot az előbb gyönyörűen szerelő Budovinszky örökölte meg.

Két Haladás helyzettel kezdődött a második félidő. Két szögletet is rúghattak.

Elkezdődött a második félédő, a Diósgyőr kezdhetett.

Félidő. A csapatok pihennek egy kicsit, a szurkolók pedig torkukat melegítik be a következő 45 percre.

'43: GÓÓÓL!!!!
Vezet a Diósgyőr! 25 méterről lőhetett szabadrúgást a Diósgyőr. Ballal Luque a hosszú sarokba bombázott, a kapus mozdulni sem tudott.

dvtk-hali_2.jpg

'34:
Luque ment el a bal szélen, beadta, de Carreòo föléfejelte a labdát. Kiegyenlített a játék, a szurkolók lelkesen buzdítják a Diósgyőrt.

'24: Luque ugratta ki Carreòot, de a csatár nem tudta átemelni Rózsa felett a labdát.

'21:
Gohér kapott sárga lapot és Kenesei 20 méteres szabadrúgását védte Rado¹.

'16:
Tisza sarkazása után Luque iramodott meg a bal oldalon, de beadása pontatlan volt.

'11:
Luque jobb oldali szöglete után suhant el a labda a kapu előtt, Gal centikkel maradt le a labdáról.

'4
: Tisza szöglete után reklamáltak kezezést a diósgyőriek, de a játékvezető tovább intett.

dvtk-hali_3.jpg

A játékosokat ismét fantasztikus hangulat várta, közel 10 ezer néző töltötte meg a Diósgyőri stadiont.

A Haladás kezdte a mérkőzést.

Öt mérkőzés óta nem talált legyőzőre hazai pályán a Diósgyőr, sőt pontot sem veszített. Legutóbb július utolsó napján, a Kecskemét ellen kapitulált tíz emberrel Benczés Miklós legénysége.A Haladás tizenöt ponttal a 10., a piros-fehérek 21 ponttal az ötödikek a tabellán.28-szor találkozott eddig a két csapat Miskolcon, a mérleg diósgyőri szempontból 15 győzelem, 9 döntetlen, 4 vereség, 49 rúgott és 27 kapott gól.

A vendégek vezetőedzője Aczél Zoltán, aki 2009 őszén a DVTK-t irányította.

Korolovszky Gábor és Nagy I Gábor sérülése után futóedzéseket végez, Rajos Gábor lázas beteg, Iszlai Bence pedig a keddi Magyar Kupa-meccsen rúgást kapott a bokájára – ők nem is utaztak el Miskolcra. Nagy II Gábor rúgást kapott a vádlijára, ő sem léphet pályára. Guzmics Richárd combközelítőizom-sérülése miatt a hétfői és keddi edzést is kihagyta, azonban vállalja ma a játékot.

A szombathelyiek már jó negyven perccel a kezdés előtt kijöttek melegíteni, de már a DVTK is készül a találkozóra.

DVTK–Szombathelyi Haladás 1-0 (1-0)
Miskolc, 9000 néző. V: Böcskei Balázs (Vámos T., Tóth I.).
DVTK: Rado¹ – Vadász, Gal, Budovinszky, Gohér – Gallardo, Abdouraman, Arze, Luque – Tisza, Carreòo. Vezetőedző: Benczés Miklós.
Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, , Tóth P., Halmosi – Sluka, Búrány, Kovács I., Sipos – Kenesei, Vujoviæ. Vezetőedző: Aczél Zoltán.
Csere: Lippai helyett Arze (55.p.), Carreòo h. Seydi (63.p.), Gallardo h. Pál (71.p.), illetve Halmosi h. Skriba (66.p.), Sluka h. Oross (81.p.).
Gól: Luque (43.p.).
Sárga lap: Gohér (21.p.), illetve Kenesei (29.p.), Halmosi (39.p.), Vujoviæ (81.p.).

Statisztika: DVTK–Szombathelyi Haladás
Lövés (kapura): 5 (3) - 4 (1)
Szöglet: 5-5
Les: 1-1
Szabálytalanság: 18-17

Kiss J. - Soós P.
Fotó: Mocsári L.